2017.06.07. 19:10
Óriásbáb és kistestvére
Székesfehérvár - III. Béla király és Antiochiai Anna királyné alakja mellett idén két kisebb utazóbábot is megalkotnak a diákok az óriásbáb-készítő táborban.
Keddtől péntekig felsős általános iskolásoktól hangos a Vörösmarty Színház színpadának hátsó része: Majoros Gyula szobrászművész útmutatásával itt készül a héten az új két óriásbáb feje. III. Béla és felesége, Antiochiai Anna alakja mellett most két kisebb koronás főn is dolgoznak a gyerekek, Szent István királyunkból és Gizella királynéból ugyanis ezúttal utazóváltozat is lesz, amellyel távolabbi rendezvényeken is lehet népszerűsíteni majd a fehérvári Királyi Napok rendezvénysorozatot.
Az új királyi alakok főbb részeit elkészítő diákok a Tóvárosi, a Széna Téri, a Zentai Úti és a Munkácsy Mihály Általános Iskolából érkeztek a Fehérvári Programszervező Kft. felhívására. A fejek mellett a koronák és más kiegészítők is a diákok keze alól kerülnek ki: a fejekhez szükséges sok órányi papírmasézás után a különleges aranyozott anyagokkal, zsinórokkal, paszományokkal dolgoznak tovább.