Székesfehérvár

2014.11.24. 19:32

A Bazilikáért adtak

Székesfehérvár – A jelenlegi elképzelések szerint a jövő év elején, első heteiben elkezdik a Bazilika tetőszerkezetének felújítási munkálatait.

Tihanyi Tamás

A Vox Alba együttes szombaton este jótékonysági koncertre várta a közönséget a megyeszékhely szívébe, a Bazilikába, az esemény bevételét a templom felújításáért ajánlották fel. Az adománygyűjtő rendezvény sikeres volt, egy nagylelkű magánszemély felajánlása, a további pénzadományok és a CD-felvétel megvásárlásából eddig mintegy 600 ezer forint gyűlt össze a munkálatokra.



A Fejér Megyei Hírlap egyébként úgy tudja, hogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan romló állapotú Bazilika tetőszerkezeti tervei elkészültek, engedélyezés alatt vannak. A teljes felújítás tervein is dolgoznak már a szakemberek. Ezt a munkát lassította, hogy újabb sérüléseket fedeztek fel az épületen, de a jövő hétre már minden bizonnyal ezekkel a tervekkel is elkészülnek. A közbeszerzési eljárás a tetőszerkezet felújítására folyamatban van. A remények szerint január hónap második felében megkezdődhet a tetőszerkezet renoválása.

Advent idején a CD-felvétel továbbra is megvásárolható lesz a székesfehérvári püspökség adventi udvarában szombaton és vasárnap 10 és 19 óra között, az utolsó héten (december 15-től 21-ig) hétköznapokon is 12 és 18 óra között. Ezzel is a Bazilika teljes felújítására gyűjtenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!