Székesfehérvár

2014.11.18. 15:45

Áll a sor az utcán is a Budai úti posta előtt

Székesfehérvár - Egy olvasói panasz szerint gyakran áll az utcán a sor a Budai úti posta előtt. A nagy forgalom ellenére sem működik mindegyik ablak. A Magyar Posta átszervezést ígért.

S. Töttő Rita

Egy, a Budai úti postára járó olvasó jelezte, hogy gyakorlatilag mindig hosszú sorban, nem ritkán az utcán kígyózva várakoznak az emberek, hogy átvehessék leveleiket, csomagjaikat. A bosszús olvasó még egy fotót is készített a helyzetről s megjegyezte: hiába ekkora a sor, nincs minden ablak nyitva, s hasonlót a kisebb postákon nem szokott tapasztalni. Lapunk megkereste Apáti-Tóth Katát, a Magyar Posta szóvivőjét, aki nem titkolta: a 6-os posta valóban jelentős forgalmat bonyolító postahely, ahol előfordulnak időszakos forgalom felfutások. A szóvivő emellett azt mondta: a nyitvatartási idő csaknem kétharmadában négy munkaállomáson szolgálják ki az ügyfeleket.

- A Magyar Posta Zrt. jelentős erőfeszítéseket tesz a sorban állás csökkentése érdekében, ugyanakkora a helyi adottságok megnehezíthetik a komfortos várakozás biztosítását, hiszen a 6-os posta például nagyon kicsi ügyféltérrel rendelkezik - magyarázta. Ennek ellenére felhívták a postahely figyelmét az ügyfélpanaszra és intézkedtek, hogy hatékonyabb munkaszervezéssel csökkentsék a várakozási időt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!