Székesfehérvár

2016.05.04. 14:50

Ez a Széchenyi úti aluljáró egysávosításának magyarázata

Fehérvár-Budapest - Sokan felzúdultak a Széchenyi úti aluljáró egysávosításán, a problémát azonban inkább a Horvát és a Széchenyi út kereszteződése okozza. A megoldást az elkerülő utak fejlesztése hozhatja el.

Házi Péter

Igen sok hozzászólás érkezett írásunkhoz, amely szerint májustól a korábbi két sáv helyett egy-egy sávban mehet csak a forgalom a Széchenyi úti aluljáróban. Megkérdeztük a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-t, mi a technikai magyarázata a szűkítésnek. Mint Loppert Dánieltől, a cég kommunikációs igazgatójától megtudtuk, a felújítás előtti útfelület szélessége (5,80 méter) nem változott, eddig is csak a közlekedési hatóság engedményével lehetett az aluljáróban két közúti sávot átvezetni. A felújítás során az autósok biztonságának növelése érdekében a pillérsor mellett magasított szegély és szalagkorlát létesült. Emiatt az oldalakadály távolság (a közlekedő járművek melletti szabadon tartandó tér) nullára csökkent, ezért biztonsági sávot kellett kijelölni.

Fotó: Molnár Artúr

Így viszont már olyan kis szélességű útfelület maradt, ami nem elegendő kettő sáv átvezetéséhez, mivel autóbuszok és tehergépkocsik forgalmát is biztosítani kell, amelyeknek a helyigénye 3,5 méter. Ezen okok miatt a hatóság már engedménnyel sem járulhat hozzá a két sávhoz. Az autós sáv mellett ezért az önkormányzat kérésére külön kerékpár sáv lesz az aluljáróban, így választva el a gyalogos és a biciklis közlekedést. A forgalmi sávokat az útkezelő által jóváhagyott tervek alapján alakította ki a kivitelező.

Az itteni torlódásokat egyébként a Széchenyi és a Horvát István utca kereszteződés kapacitásának behatároltsága okozza, a torlódáson az a déli elkerülő út enyhíthet, amelynek előkészítésén a város szakemberei hosszú ideje dolgoznak. Információink szerint remény van arra, hogy még idén benyújthatja a város az út megépítésére a pályázatot. Mindeközben készül a város közlekedési koncepciójának módosítása, amely tisztázza, pontosan milyen nyomvonalon menne a déli elkerülő.

Egy néhány napja tartott maroshegyi lakossági fórumon pedig az is elhangzott, hogy a város azzal az ajánlattal kereste meg az államot, hogy átvenné az Úrhidai út kezelését, fenntartását, amennyiben a közút kiépíti az elkerülő és az úrhidai út összekötését biztosító csomópontot. Korábban erre azért nem volt lehetőség, mert 110 kilométerperórás gyorsforgalmi út volt az elkerülő és nagyon közel volt az Auchan-körforgalom. Ám mivel a sebességhatárt levitték kilencvenre, így a le- és felhajtó sávok megépítésének elvi akadálya már nincs. Kérdés, lesz-e rá pénz?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!