Székesfehérvár

2016.08.28. 18:31

Helyi szakember, de miért nem helyből? - Vita arról, ki készítse a kisvállalkozói adatbázist

Székesfehérvár - Okostelefonra optimalizált kisvállalkozó-kereső applikációt indítana egy cég Fehérváron. A céggel kapcsolatban azonban aggályok is felmerültek.

Házi Péter

Az UINet Kft. egy olyan, a város honlapjába illeszthető, okostelefonokon is jól működő alkalmazást adna el közel hárommillió forintért Fehérvárnak, amelyen az emberek gyorsan meg tudják találni a számukra szükséges, helyben lakó „szakit", mesterembert. Az ötlet fontosságát senki nem vitatja, ám a legutóbbi közgyűlésen többen is aggályukat fejezték ki.

Földi Judit képviselő szerint a cég 17 önkormányzattal kötött már szerződést, ám tapasztalata szerint az oldalak fele nem vagy nem jól működik. A kft. árbevétele tavaly 200 ezer forint alatt volt, miért nem egy helyi, régóta működő céget bíz meg a város az applikáció kifejlesztésével? - tette fel a kérdést.

Horváth-Tancsa Ágnes szerint ráadásul van már helyben egy civil kezdeményezés, amely elkezdte a kisvállalkozói adatbázis összegyűjtését.

A felmerült aggályokkal kapcsolatban Cser-Palkovics András elmondta, szerzői jogokkal védett programról van szó, így azt nem lehet lemásolni, de hasonlót természetesne ki lehetne fejleszteni, kérdés, hogy mennyiért. Mindenesetre a felmerült kérdésekre várják a cég válaszát,

ha ez megnyugtató lesz, azt követően dönt a testület ebben a kérdésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!