Székesfehérvár

2014.11.19. 16:55

Kötelező óvoda: lesz elég férőhely Székesfehérváron

Székesfehérvár - Jövő év szeptemberétől kötelező lesz 3 éves kortól óvodába járatni a gyereket. A megyeszékhelyen lesz férőhelybővítés, de túl sok plusz igényre mégsem számítanak.

S. Töttő Rita

Az Országgyűlés korábbi döntése alapján 2015. szeptember 1-jétől kötelező a 3 éves korú gyermek óvodába járatása. Székesfehérváron is készülnek már a férőhelybővítésre árulta el a Fejér Megyei Hírlap kérdésére Solymos Krisztina, az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Intézményi Iroda vezetője. A Maroshegyi Óvoda fejlesztését tervezi a város, melynek meglévő épületéhez csatlakoztatva 2 új csoportszoba, sószoba, tornaszoba és kiszolgáló helyiségek épülnek. A közel 450 négyzetméter alapterületű bővítmény, valamint a meglévő épületben tervezett beruházásról a most pénteki közgyűlésen tárgyalnak majd. A bővítés eredményeként további 60 kisgyermeknek lesz lehetősége, hogy Maroshegyen járhassanak óvodába. Azt azonban meglehetősen nehéz előre megtervezni, hány gyermek számára kell a jövő évtől helyet biztosítani, hiszen egyrészt a jogszabály felmentést adhat azoknak, akik nem szeretnék óvodába vinni a gyereket, illetve a családi napközibe is vihető a pici. Ez utóbbi lehetőség azonban csak akkor adott, ha a családi napköziben óvónő dolgozik és figyelembe veszi a nevelés során az óvodai nevelés országos alapprogramjában foglalt követelményeket.

Hatvan férőhellyel bővül hamarosan a Maroshegyi Óvoda, ennyi egyenlőre elegendő lesz Fotó: önkormányzat

Emellett a szülő kérésére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a jegyző, illetve a fenntartó a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja. Várhatóan ezzel a lehetőséggel is többen élni szeretnének vélekedett az irodavezető. Székesfehérváron egyébként sajnos egyre kevesebb a kisgyerek derül ki a statisztikákból, amely az óvodai férőhelyek iránti igényt is befolyásolhatja. Az évi közel 1 százalékos csökkenés oka elsősorban az, hogy az élveszületések száma nem éri el a halálozások számát magyarázta Solymos Krisztina. A 0 és 3 év közötti fehérvári gyerekek száma évek óta ezer alatti, a 2012-ben születetteké például 922. Mindemellett óvodába is egyre kevesebb szülő adja a gyereket:

- Az óvodába jelentkezők száma csökkenő tendenciát mutatott az elmúlt években, bár ez városrészenként igen eltérő, hiszen vannak olyan óvodák, ahol évek óta jellemző a jelentős túljelentkezés - árulta el az irodavezető. A városban a 3463 önkormányzati fenntartású óvodai férőhelyet kiegészíti az állami, egyházi vagy alapítványi fenntartású intézmények további 499 óvodai férőhelye. Vélhetően a tervezett férőhelybővítéssel együtt tehát nem lesz aggódni valójuk a szülőknek, hogy lesz-e hova járatni a gyereket.

Családi napközibe járhatnak és felmentést is kérhetnek a szülők




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!