Székesfehérvár

2016.12.10. 18:02

Különleges ajándékot készítettek, különleges embereknek a gyerekek

Székesfehérvár – Különleges célja volt a szombati adventi kézműves foglalkozásnak az Egyházmegyei Múzeumban.

S. Töttő Rita

Az Egyházmegyei Múzeum idei adventi családi napján kézműveskedésre hívták a gyerekeket, akik karácsonyfadíszeket készítettek Nyárs Panka segítségével. Szaloncukor, dió, betlehem, Jézuska, angyalkák, hóemberek készültek advent harmadik hétvégéjén, ám ezúttal célja is volt a munkálkodásnak. Élő fenyőfát vittek a múzeumba, melyet az elkészült alkotásokkal díszítettek fel a gyerekek. A feldíszített karácsonyfa pedig a Szent Kristóf Ház gondozottjai számára készült.

- A korábbi éveken volt már példa a közös kézműves foglalkozásokra, ám akkor a díszeket a gyerekek hazavihették - árulta el Nyárs Panka szervező, aki azért hozzátette: erre ugyan ezúttal is volt lehetőség, mégis a legtöbben úgy döntöttek, hogy az ajándék karácsonyfára teszik fel azokat. - Szerettük volna, hogy legyen komolyabb üzenete is az alkotásnak: mégpedig az, hogy fogjunk össze, szerezzünk örömet másoknak, és tegyük szebbé mások ünnepét is. Olyan intézményt kerestünk, amely az Egyházmegyei Múzeumhoz is közel áll, hiszen a Szent Kristóf Ház a Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában van. Ebben a nappali intézményben számos fogyatékkal élő ember éli mindennapjait, az ő közösségüknek szerettünk volna tehát örömet okozni.

Panka különlegesen kedvesen adta át az óvodás és alsó tagozatos gyerekeknek azt, hová, kikhez is kerül majd a fa, amit feldíszítettek. – Szerettem volna, ha tudják, hogy ezúttal nem csak úgy készítettünk valamit, hanem ennek komoly célja is volt – mondta. Életképekkel mutatták be a fogyatékkal élő embereknek házban töltött mindennapjait a kicsiknek. Panka kiemelte, hogy ők mások, nagyon vidámak, sokkal többet mosolyognak, mint egy nem fogyatékkal élő ember. A képek alapján azt is észrevehették a gyerekek, hogy élnek köztük tolószékes emberek is. Ezután éneklés, majd mese következett, de a nap folyamán tartottak még adventi tárlatvezetést is az érdeklődőknek.

A karácsonyfa egy hétig a múzeumban lesz, majd átkerül a Szent Kristóf Házba, ahol a karácsonyi ünnepséget már a székesfehérvári gyerekek által feldíszített fa körül tarthatják meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!