Székesfehérvár

2016.11.29. 11:51

Le a kis csavargókkal! - Gyermekrendőrség Székesfehérváron

Székesfehérvár - Az intézkedés bevezetését az indokolta, hogy egyre több gyermek nevelődik az utcán a bűnös életre. Ilyen speciális rendőrségek amúgy már voltak akkoriban az országban - 1917-ben járunk -, a szegedi sikerén felbuzdulva határozták el a fehérvári városatyák, hogy Fehérváron is létrehoznak ilyet.

Kocsis Noémi

Az I. világháború éveiben meglehetősen sok kiskorú csavargott a nagyvárosok utcáin, így Fehérváron is. A besorozott családfők otthon maradt családtagjaira nehéz napok, hónapok, évek szakadtak. Az anyák megpróbálták továbbra is egyben tartani szeretteiket, de a többgyermekes famíliákban nevelkedőkre értelemszerűen sokkal kisebb figyelem maradt, élelemben is szűkölködtek a gyerekek. A városi tanács a háborús helyzetnek megfelelően hetente akár több új rendeletet is bevezetett a beszolgáltatásokról, rekvirálásokról, az élelmiszer elrejtésének tilalmáról, a piaci árdrágítók ellen, vagy éppen a réztetők leszereléséről, melyeket hadicélokra, fegyvergyártáshoz olvasztottak be.

Nagy problémát okozott tehát az utcán éhesen, felügyelet nélkül csellengők hada. A korabeli sajtó 1917-ben cikksorozatban panaszkodott a szülőkre, akik " vagy azért laknak az utcán, mert dolgozó, elfoglalt a szülőjük, vagy könnyelmű, szórakozást űzők, akik a gyermeknevelés e legkönnyebb módját, az utcát választották."

Bár gyermekvédelmi rendszer már akkoriban is létezett, az idevágó intézmények az akkori különleges életviszonyok közepette nem bizonyultak elégnek. Furcsa, hogy a gyermekvédelem részének tekintették és példaként állították Fehérvár elé a szegedi, már működő gyermekrendőrséget - ám a szervezetben tevékenykedőknek az volt a dolguk, hogy listázzanak és megfigyeljenek minden egyes szegedi csellengőt, és ha lehet, visszatartsák őket a bűntől. A gyemekrendőröket ellátták igazolvánnyal és minden szülő köteles volt együttműködni velük.

Fehérvárt egyébként végül a megyében megelőzte Bicske, ahol 1917 nyarán létrejött a helyi szervezet - s ebbe nem csak a felnőtteket, de a középiskolásokat is bevonták - Gyermekőrszem, röviden Győsz volt a csapatuk neve. Ezt gyakorlatilag a saját társaikat feljelentő diákok csoportosulásának szánták és hatékonyabb működésük érdekében Bicskét még öt kerületre is felosztották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!