Mérnöknek készült, ám pap lett

Bozai Mártont Keresztelő Szent János születésének ünnepén szentelte pappá Spányi Antal megyés püspök. A fiatalember kiváló érettségit követően felvételizett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mérnök informatikai szakára. Két évet töltött a tudomány mélyebb megismerésével, miközben folyamatosan bontogatta a láthatatlant hite segítségével. A felismerés, hogy pap legyen, nem egyetlen pillanat műve volt:

– Érettségi előtt már gondoltam arra, hogy pap leszek. Vallásos családban nőttem fel, rendszeresen jártam szüleimmel templomba, ministráltam. Részt vettem egyházi közösségek munkájában. Azt mindig tudtam, hogy az egyház értékrendje szerint akarok élni. Többször felötlött bennem az is, hogy Isten papnak hív, de ez az erő nem volt akkor még kellően meggyőző. Ennek letisztázása rám várt. Matekból és fizikából érettségiztem, elsőre felvettek mérnök informatika szakra, de közben néhány alapvető kérdés megválaszolatlan maradt. Igyekeztem egészben elképzelni az életem, távlatokban. Mindig az volt az alapkérdés, hogy családos akarok-e lenni, mérnök ember, vagy van még egy elvarratlan szál.

Nem ritka a fiataloknál, hogy néhány éves tanulás után szakot váltanak. Ebben az esetben azonban ez a váltás radikális volt:

– Akkor egy ideje udvaroltam egy lánynak, ezért is súlya volt számomra annak, hogy szép és Istentől áldott dolog a család. Megértettem, hogy az is hatalmas hivatás, ha Istennek szoros eszköze lehetek egy új élet létrehozásában, meg az is fontos, hogy az új élet egy jó közösségbe születhessen. Nem volt tehát negatív elképzelésem a családról, már csak azért sem, mert egy nagy, összetartó családban nőttem fel.

Bozai Márton első miséjét vasárnap tartja a Prohászka-templomban (Fotó: Molnár Artúr)

Sokan azt gondolják, egy jelenés segít abban, hogy valaki a szent hivatás mellett döntsön. Márton éveken át tartó folyamatról beszélt:

– Ez úgy történt, hogy rá kellett jönnöm, Isten nem kényszerít. Szabadon hagy, s neki bizonyos értelemben mindegy, hogyan döntök. Ő szeret akkor is, ha a család irányába indulok. És amikor ezt a feltétlen szeretetet megéreztem, el kezdtem faggatni, számomra mi az elfogadható. Sokáig úgy képzeltem, hogy a válasz igen, vagy nem lehet, egy idő után azonban rá kellett jönnöm, hogy nincs egyértelmű jel. Egyedül nekem van felelősségteljes szerepem a döntésben. Isten nem fatalista. Életünk nincs előre megírva, döntéseink alapján formálódik. Vissza kellett tekintenem a mögöttem álló húsz évre és az Ő jeleit ott találtam meg. Ezek a jelek pedig az értelmezésemben arról szóltak, hogy az emberekkel kell foglalkozzam, őket Istenhez vezetnem. Nem fejeztem be a mérnöki képzést. Emlékezetes volt, amikor ezt közöltem egyik tanárommal. Az év végi jegyem írattam be vele, ami nem volt túl fényes. Azt kérdezte tőlem, miért nem javítok. Mondtam neki azért, mert másik pályára lépek. Próbált meggyőzni, hogy gondoljam meg. – És milyen szakra megy? – kérdezte végül. Mondtam neki, pap leszek. – Ja, az más! – mondta végül. Ez hat éve történt. Nehéz még elmondani, mit jelent számomra ez az egészen közeli beavatottság. Ez a félelmetes, de felemelő titok. A papszentelésen Püspök atya a szent olajjal megkente a kezemet. Készült is egy fotó arról, ahogy nézem a tenyerem. Ez a kéz lesz Isten eszköze a világban. Ezt még fel kell fognom. Ez nagy bizalom. Felelősség és feladat, hogy ezután nem csak a cselekedeteimmel leszek pap, de egész életemmel az emberekért élek.