Székesfehérvár

2016.08.25. 17:13

Mi és mikor valósul meg a milliárdos fejlesztésekből?

Egy nemrég megjelent kormányhatározat az ellenzék szerint azt jelenti, nem lesz semmi a Modern Városok Programban beígért kórházbővítésből, a multifunkciós csarnokból és a középiskolai campusból sem. A várost szerint viszont ütemezetten igenis megvalósulnak az elképzelések.

Házi Péter

Tavaly májusban Orbán Viktor miniszterelnök számos fejlesztést, így a megyei kórház bővítését, multifunkciós csarnokot, modern középiskolai negyedet, a Zichy liget belvárossal való összekötését is bejelentette Fehérváron.

A Modern Városok Programban a megyeszékhely egy idén februári kormányhatározat szerint – amiről Fehérváron is tartottak akkor sajtótájékoztatót – mintegy 16 milliárd forintot már idén megkaphat az elképzelések megvalósításának elindítására. Ebből 7 milliárd forrásigénye volt a kórház fejlesztésének 7,5 milliárd a közpiskolai campusnak, a multifunkciós csarnok tervezésére, területének megvásárlására pedig félmilliárd forintot tartalmazott a határozat.Márton Roland (MSZP) és Földi Judit (DK) csütörtöki sajtótájékoztatóján azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a program keretében eddig egyetlen fillér sem érkezett Fehérvárra. Ráadásul nemrég megjelent az 1418/2016 (VII. 29.) kormányhatározat, amelyben az önkormányzatokat arra szólítja fel kormány, hogy a Modern Városok Programban elképzelt fejlesztések közül amit lehet, „vigyenek” át a kizárólag uniós pénzekre támaszkodó operatív programokba. Az ellenzéki politikusok szerint mindez nem jelent mást, minthogy a kormány kihátrált a Modern Várások Program mögül, mert arra nem jut forrás, ezért utasítják arra a városokat, hogy uniós forrásból próbálják megvalósítani az ígéreteket.

A megyei kórház fejlesztésének 7 milliárdos üteme is szerepelt a Modern Városok Programról szóló februári kormányhatározatban

Mint Márton Roland kiemelte, mivel Fehérvár 10,3 milliárdot már lekötött az uniós forrást jelentő Integrált Területi Programból más fejlesztésekre,például útépítésre, bölcsődékre, óvodára, így a Fehérvárnak „címkézett” 17 milliárdos forrásból 6,7 milliárd maradt, amibe a kórház, a multifunkciós csarnok és a többi ígéret már biztosan nem fér bele. Az ügyben megkerestük a fehérvári önkormányzatot, hogy megtudjuk, eddig érkezett-e támogatás a Modern Városok Program elemeire, illetve, hogy az önkormányzat megkezdte-e az Integrált Területi Programjának átdolgozását.

A polgármesteri hivataltól kapott válaszból nem derül ki, hogy érkezett-e már pénz az elképzelt fejlesztésekre. Mint írják: Székesfehérvár önkormányzata mind az Integrált Területi Programjában, mind a Modern Városok Programban szereplő fejlesztéseket ütemezetten megvalósítja. Márton Roland és Földi Judit pártjai, azaz az MSZP és a DK a parlamentben azonban – Székesfehérvár közgyűlésének kérése ellenére is – leszavazták a városnak biztosított 16 milliárd forint forrást – ezzel bizonyították, hogy nem szeretnék fejleszteni a Szent György Kórházat, nem támogatják a székesfehérvári iskolák fejlesztését, valamint nem fontos nekik a rendezvénycsarnok megvalósítása sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!