Székesfehérvár

2015.03.31. 11:59

Múltidéző: Pedagógus természetbarátok

Fejér Megyei Hírlap – 1977. június 28-án jelent meg cikk arról, hogy a pedagógus természetbarátok megyénk vendégei voltak.

Kovácsné Hamberger Brigitta

Három napon keresztül voltak megyénk vendégei a pedagógus természetbarátok 20. országos találkozójának részvevői. Június 25., 26., 27-én háromszáz nevelő ismerkedett Fejér megyével, úgyis mint új tájakat látni és bejárni akaró turista, úgyis mint nevelő, aki majd ősszel új tudással gazdagabban áll tanítványai elé.

Behajózás Agárdon a zászlódíszes Nadapra, kirándulás Pákozdra. Fotó: Kabáczy Szilárd (Rep: Molnár A.)

A természetbarátok háromnapos találkozójának programja, mint azt Bátorfi József, a Pedagógusok Szakszervezete Központi Vezetőségének főmunkatársa elmondotta: betöltötte hivatását, elérte célját. Odaállította Fejér megyét – a résztvevőkön keresztül – az ország pedagógusai elé.

Nagy érdeklődés mellet zajlottak le a találkozó tervezett programjai. Szombaton Székesfehérvárra ismerkedtek, vasárnap túrákon vettek részt, hétfőn pedig több csoportban a Velencei-tó környékével, Agárddal, Martonvásárral, Dunaújvárossal találkoztak a részvevők.

A pedagógus természetbarátok találkozója hétfőn este ért véget, a székesfehérvári Kállai Éva Kollégiumban rendezett rövid záróesttel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!