Székesfehérvár

2012.12.13. 20:14

Nyugdíjban a főorvos

Székesfehérvár - A népegészségügyi szakigazgatási szervnél rendezett karácsonyi ünnepségen köszöntek el Lencsés Gyöngyi főorvostól, aki a járványügy országosan elismert szakembere.

Tribolt Lajos

Karácsonyi ünnepséget tartottak a Fejér megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Müller Cecília igazgató főorvos elmondta, hogy sikeresek voltak az idei szakmai napok. A nemdohányzók védelmében hozott rendelkezések betartására Budapest után Fejérben volt a legtöbb ellenőrzés. Működik a pollencsapda, sikeres volt az óvodások körében indított pályázat. A mammográfiai emlőszűrésen a részvételt 53 százalékról sikerült 69-re emelni. A védőoltások terén élenjáró a megye, és sikeresek voltak a kistérségi intézetek számára rendezett továbbképzések. 

Dorkota Lajos, a megyei kormányhivatal vezetője elmondta, hogy januártól járási keretekben működik a népegészségügyi szolgálat, ami a tartalmi munkát nem érinti, csak az illetékességi területeket.  A dolgozóktól további elkötelezett munkát kért, ígérve, hogy biztosítani igyekeznek hozzá a feltételeket.

 

 

Lencsés Gyöngyi 35 évet töltött az egészségügyben (Fotó: Koppán Viktor)

Az ünnepségen nagy sikerű műsort adtak a Tóparti Gimnázium növendékei. 

Ez alkalommal búcsúztatták el a nyugállományba vonuló Lencsés Gyöngyi főorvost. Mint jelenlegi főnöke, Almásy Ferenc kistérségi tisztifőorvos elmondta, 22 évig vezette a a megyei ÁNTSZ (és jogelődje) járványügyi osztályát, majd egy év nyugdíjban töltött idő után négy évig a kistérségi járványügyi csoportot. Közreműködött országos járványügyi módszertani levelek kidolgozásában. Nevéhez is köthető, hogy új eljárással történik az oltóanyagok tárolása, kiszállítása, megelőzve az országos ajánlásokat. Méltatta a főorvos asszony tevékenységét Müller Cecília is és Melles Márta az Országos Epidemiológiai Központ főigazgató főorvosa. 

A főorvos asszonyt a megye lakosai nevében Törő Gábor, a megyei önkormányzat elnöke köszöntötte és egy emléklapot, valamint a megye ezüst érmét adta át neki, további jóegészéget kívánva. Ajándékot kapott munkatársaitól is.

Lapunknak elmondta, hogy 35 évet töltött a pályán és úgy belefelejtkezett a munkájába, hogy elvesztette az időérzékét is. A járványügy mindíg is nagyon foglalkoztatta. Mint mondja, új betegségek tünnek fel és régiek bukkannak elő újra. Ha valamilyen ismert betegség esetében nincs meg a lakosság 90 százalékos oltottsága, akkor az újra járványt okozhat. Ráadásul az emberek szabad mozgása, utazásai a földrészek között újabb járványügyi veszélyforrást jelenthetnek itt a 21. században is. A szakmai kihívás nem csökken.  Fotó: Koppán Viktor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!