Székesfehérvár

2016.07.01. 18:30

Tiltakozó virrasztás

Budapest, Székesfehérvár - Több fehérvári kórházi dolgozó is ott volt azon a péntek este kezdődött demonstráción, amit a Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaság szervezett.

Az este hatkor kezdődött tizenkét órás rendezvényen az előzetes információk szerint felszólalt többek között Závada Pál, Parti Nagy Lajos, Grecsó Krisztián és Kukorelly Endre, de orvosok, nővérek, betegek és pedagógusok is, és persze beszédet tartott a fekete ruhás nővér, Sándor Mária, a demonstrációt szervező civil társaság elnöke is. Fogjunk össze a tisztességes, becsületes betegellátásért, az egészségügyben dolgozók megbecsüléséért. Ne engedjük megosztásukat! Gyere el július elsején, és mondd el, milyen egészség-
ügyet szeretnél, ahol biztonságban tudod szeretteidet! Állj fel a színpadra, és mondd el, milyen országban akarsz élni! Mondd el, mit tennél érte! Virrasszunk együtt színészekkel, művészekkel, zenészekkel, közéleti emberekkel, akik már itt egy új napfelkeltét várnak - szólt Sándor Mária és társai előzetesen közzétett felhívása. A résztvevőktől származó információink szerint állva tapsolta meg a tömeg este nyolckor Sándor Máriát, aki előtt már sokan - köztük orvos, lelkész, tanár és mások beszéltek az egészségügy lesújtó állapotáról.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!