Székesfehérvár

2015.05.28. 18:46

A könyv az embernek jó barátja

Székesfehérvár - Hat kiadó többszáz könyve közül válogathatnak az érdeklődők a 9. Katolikus Könyvnapok vásárán, amely csütörtökön nyitotta meg kapuit a Szent István Művelődési Ház udvarán.

Buthy Lilla

A Szent Imre Általános Iskola kis növendékeinek zenés-verses műsora után Spányi Antal megyés püspök mondott ünnepi köszöntőt.

- A könyv az embernek jó barátja. Ha bemegyünk egy lakásba, és ott nem találunk könyveket, nagyon furcsa kép rajzolódik ki bennünk az ott lakókról. A könyv, mint barát, a lakást otthonossá tudja varázsolni. A könyv elkísér, társ az úton, és egy életút alatt is - mondta el a püspök, majd hozzátette: - a könyv tanít, nem csupán informál. Azt megteszi az informatika. Ez előbbi többet ad, nevel: belőle az életre tanulunk. Spányi Antal szerint a jó könyv feltölti a lelket és nemzedékeknek segítenek, hogy megtalálják az életcéljukat.

- Ahogy Kaszap Istvánnak, úgy nekünk is erőt adnak a könyvek, hogy tartalmas, értékes, igaz életet tudjunk élni - tette hozzá.

A megnyitó után Rátkai Balázs, az Új Ember katolikus hetilap főszerkesztője a magyar katolikus könyvkiadás és sajtó helyzetéről tartott előadást a hallgatóságnak. Pénteken 18 órakor Kaszap Oratóriumot hallgathatnak meg az érdeklődők, a többi között Kaszap korabeli naplóbejegyzéseivel, kortárs tanúvallomásokkal, Liszkai Tamás rendezésében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!