Székesfehérvár

2013.04.09. 14:05

Valóra vált az álom

Játékvárat avattak kedden a székesfehérvári Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI Szekfű Gyula utcai épületének udvarán. Az iskola tanulói és tanárai évek óta vártak erre.

Kajdi Erika

A beruházás második fordulója valósult meg ezúttal, hiszen már korábban felépült egy kisebb játékvár az intézmény Palotai úti telephelyén - tudtuk meg Bartyik Mihálynétól az iskola igazgatójától. A Palotai úti játékvárat az autizmussal élők tudják kihasználni, míg a Szekfű Gyula utcait a tanulásban akadályozott gyerekek fordíthatják   a hasznukra.

 

Bogdán Renátó, az iskola diákja is boldogan csúszdázott diáktársaival (Fotó: Pati-Nagy Bence)

A vár felépülésére éveket kellett várniuk az intézmény diákjainak, hiszen az Európai Unió tagjaként hazánkban csak olyan játszóterek épülhetnek fel, amik száz százalékban gyerekbarátok és minden előírásnak megfelelnek. Amikor az összes kritériumnak sikerült eleget tenni, akkor a rossz idő akadályozta az átadást, de április 9-én végre megvalósult az álom.



Az iskola udvarán a gyerekek nem csak csúszdázhattak, de kötelet is húzhattak, s a Pata és Mancs Terápiás és Oktatási Egyesület jóvoltából vizsgázott terápiás kutyák bemutatóját is megnézhették. Csorbáné Szigetvári Melinda, az egyesület elnöke elmondta, hogy az ő profiljuk kifejezetten a gyógypedagógia és a fejlesztés, s idén sikerült hét újabb kutyával bővíteni a csapatot, így már 12 állat segítségét lehet igénybe venni.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!