Székesfehérvár

2012.12.13. 17:04

Vége a sátortábornak

Hét éven át volt a fecskeparti erdők lakója több hajléktalan. A sátortábort felszámolták, ám az egykori lakók közül senki nem maradt az utcán. A lakók nyugalma is visszatérhet.

Házi Péter

A fecskeparti garázssorok és a Szent Flórián körút közti erdőben lévő sátortábort sokan láthatták az elmúlt években az autóút felől.

Először négy hajléktalan lakott itt, akik kezdetben nem sok vizet zavartak, ám később, miután többen hozzájuk csapódtak, egyre több gond volt velük. Földi Zoltán önkormányzati képviselő szerint egyre jobban zavarták már a lakókat, sokan nem is mertek már itt, az erdő melletti úton elmenni a saját garázsukig.

Nos, az egykori sátortábornak ma már csak a hűlt helyét találhatjuk az erdőben, ugyanis a kríziskezelő központ munkatársainak valamint a körzet képviselőjének sikerült az elmúlt hetekben  rábírniuk a hajléktalanokat arra, hagyják el a területet.




A hajléktalanok eltűntek a fecskeparti erdőből (Fotó: Nagy Norbert)


Mint Zsabka Attila, a kríziskezelő vezetője a helyszínen elmondta, két korábbi lakó szívességi lakáshasználó lett, egy másik a hajléktalanszállóra költözött be és van, aki albérleti programban vesz részt a kríziskezelő központ segítségével.  Egy illető viszont büntetésvégrehajtási intézetbe, magyarul börtönbe került, azaz gyakorlatilag mindenkinek van valamilyen fedél a feje felett. Az egykori sátortábort egyébként igen masszívan kiépítették az egykor itt élők: a nedvesség ellen is leszigetelték - PVC lapokkal - a kunyhót, sőt külön árnyékszéket is készítettek maguknak a lakáson kívül. A három szobának azonban most már csak az alaprajza látszik, miután az önkormányzat elbontotta a sátorvárost.

Az erdőből - mint Földi Zoltán elmondta - eddig már harmincnégy köbméternyi (!) szemetet távolítottak el, ám aki a helyszínen járt mostanában,  egy műanyag palackokból, befőttes üvegekből, konzervekből és mindenféle háztartási hulladékból álló szemétkupaccal találkozhat. A lakók ugyanis gyűjtögetésből, műanyag flaskák és üvegek visszaváltásából próbáltak magukat fenntartani. A kiserdő teljes megtisztítására a jó idő beálltát követően, tavasszal kerülhet sor. A szedreskerti garázslakókkal foglalkozó korábbi cikkünkben szerepelő hajléktalan  nő és társa esetében is sikerült megoldást találni, ők a Ráchegy szállóra mehettek, a kríziskezelő albérleti programjában vehetnek részt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!