Székesfehérvár

2014.12.26. 18:00

A Széchenyi úton néhol még a régi program fut

Székesfehérvár - A Széchenyi-Palotai úton december elejétől új zöldhullámprogram engedi az autósokat. A legtöbb esetben kiválóan, de néha mintha megzavarodna az automatika.

Házi Péter

Mámorító érzés, amikor a Budai úton, az Interspar melletti lámpa nem vált pirosra az autós orra előtt: A Budai úton viszonylag jól működik az új zöldhullám, ugyanakkor érthetetlen módon vannak olyan időszakok, amikor mégis pirosat kap az autós a Budain, a zöldhullám ritmusának közepén.

A Széchenyi és a Palotai úton december elejétől ugyancsak új zöldhullámprogram van, miután közel 77 millió forintból kicserélték az említett utakon a régi, olykor harminc éves lámpaautomatikákat. Amint olvasónk jelezte, illetve magunk is tapasztaltuk: ha az ember a Tóváros felől kanyarodik rá a Széchenyi útra, a református templomnál elkészült, egyébként régóta várt zebra lámpája pirosra vált és megakasztja az autóst. Aztán amikor a sofőr elindul tovább, a Vörösmarty térnél még szépen megkapja a zöldet, ám a Piac téri két lámpánál csak akkor tudna ugyanezzel a lendülettel átjutni, ha nagyjából hetven kilométerperórával száguldozna. Így aztán marad a fékezés és az újabb várakozás a „zöldhullámban”. Sokkal jobb a helyzet, ha a Széchenyi úti aluljáró felől érkezünk: ideális esetben gyakorlatilag a Mészöly Géza utcai kereszteződésig is eljuthatunk piros jelzés nélkül.


A Széchenyi úti új zebra lámpája bizony gyakran kettévágja a zöldhullámot


Az anomáliákkal kapcsolatos kérdéseinket feltettük a közlekedési iroda vezetőjének, Nagy Zsoltnak, akitől megtudtuk: A Budai úti hangolás jól sikerült, sajnos a párás, esős időszakokban vannak problémák az elektromos ellátással, és ez zavarokat okozhat a programokban. Itt egyébként négy különböző lámpaprogram fut, attól függően más és más a beállítás, hogy hétvége vagy hétköznap, csúcsidőszak vagy napközbeni forgalom van-e? A Széchenyi út behangolása még nincs kész, itt vannak olyan szakaszok, ahol még a régi program fut, ezért nem működik megfelelően a zöldhullám. A Palotai úti szakaszon, ahol egyébként öt különféle program váltakozik, ugyancsak van némi gond az automatikák beázásával, ezeket a remények szerint tavasszal tudják majd kijavítani, amennyiben a város költségvetése erre biztosítja a fedezetet.

– Várhatóan januárban kapunk a lámpaprogramok irányító szoftvereihez hozzáférést, így az irodában figyelhetjük majd a működésüket, a jövőben pedig már házon belül tudjuk az összehangolást finomítani, illetve újabb programokat készíteni – tette hozzá Nagy Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!