Ez katasztrófa, kegyetlen, nem lehet bírni!

2017. február 17., 16:33 szerző: S. Töttő Rita
komment
Rendelési idő vége, a váróterem tele. Beteg, bágyadt gyerekek közt rohangáló gyógyultak, türelmesen ötletelő szülők tömkelege – február közepi „kórkép” egy fehérvári háziorvosnál.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Minimum egy órája várakozunk, mondja egy anyuka, két gyermekkel, de még mindig mosolyogva. Erre lehet számítani tehát, gondolom, és felkészülök lelkileg. Másfél-kétéves csöppség, mint a traktor, zúz fel s alá a hideg padlón, kerülgetve lelassult társait. Nevet, mutogat, keresgél, ismerkedik, teszi, ami a dolga. Fiatal apja hozta, leül egy szabad helyre és előkapja a mobilját. Facebookozni kezd, látom, félreismerhetetlen jelek mutatják. Nem akar jelen lenni, háta közepére sem kívánja ezt az egészet. A gyerekről pedig nem akar tudomást venni. Nem is néz rá, csak néha, amikor már percek óta eltűnt valamerre.

A gyerek nem lankad, apja, ha már nagyon muszáj, rárivall, hagyd már abba, ülj már le, ne csináld már! És fordul vissza a mobiljába. Gyerek lakonikus nyugalommal veszi tudomásul az ingerült parancsokat, amelyekből nyilván még egy szót sem ért. És teszi tovább – mosolyogva -, ami egy kétéves dolga. Semmi rosszat nem csinál, nem bánt senkit, nem kiabál, csak megy és intézkedik. Tüneményes, gondolom magamban. Az apjánál viszont elszakad a cérna, megragadja a gyerek egyik kicsi kezét, felhúzza csuklónál, mint egy rongyot, talán még kicsit meg is rázza és rávágja a padra a csöppséget. Itt maradsz! – susogja, mert itt nem üvölthet. Próbálunk úgy tenni, mintha ez nem történt volna meg. Nehéz, mert a gyereknek fáj a keze, válla, kicsit sír.

Aztán megy tovább. Majd ugyanez többször. Majd meglát a kicsi egy babakocsit, jé, ez tologatható? – megy oda kíváncsian, próbára készen. K…a anyádat, csattan fel az apukája, és elrángatja a gyereket. Hallom, egy nagymamakorú anyuka orra alá suttogva tesz megjegyzést. Majd mellém kerül apja-fia, a kicsivel hasonló stílusban beszél újra. Gondolkodom, hogyan és mit tehetnék… Hát, ilyenek ezek a kicsi gyerekek, mozgékonyak, ez a dolguk… - mondom a fiatal férfi szemébe. Örül, azt hiszi, partner leszek és szemforgatva kezdi mondani: Ez katasztrófa, kegyetlen, nem lehet bírni! – kezdené a panaszt. Nem bírom tovább, megkérdezem: Akkor minek kellett? És arrébb megyek.

S. Töttő Rita

2017. február 17., 16:33 szerző: S. Töttő Rita

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...