Top 100

2016.11.17. 08:04

Új elnök a VOSZ megyei szervezete élén

Megyeszerte meg kívánja ismertetni a VOSZ-t, amelynek munkájába a fiatalokat is be szeretné vonni. Többek között ezek a Vállalkozók Országos Szervezete új megyei elnökének célkitűzései. László István 33 éves vállalkozói múlttal vállalta el a társadalmi munkában végzett megbízatást.

B. Kiss László

Negyven éve oktat, a kisipari működési engedélyt 1983. szeptember 30-án váltotta ki. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán végzett, de 1984-ben a mestervizsgát is letette villanyszerelésből. 2014-től a megyei mestervizsga bizottság elnöke.

Alkalmazottakat 1988-tól foglalkoztatott, s a vállalkozás az első nagyobb volumenű megbízást 1989-ben kapta, egy 400 négyzetméteres hűtőtér tároló villanyszerelési munkáira. Később dolgoztak az IMB-nek, Esztergomban a Suzukinak, de az 1997-ben megalakított Lászlóvill Kft. például a megyeszékhely ékköveinek számító Hiemer-ház, Árpád fürdő és Hotel Magyar Király felújításánál is letette a névjegyét.

László István nyitni szeretne a fiatalok felé, és széleskörű együttműködés kialakítására törekszik (Fotó: Molnár Artúr )

Fia, Zoltán villamosmérnök, első munkája a Szent György kórház régi baleseti sebészete átalakításakor az új villamoshálózat megtervezése volt. Apa és fia együtt tanultak, mivel az egészségügyi intézmények esetében egészen más a szabvány. Zoltán 2008-ban vette át a cég irányítását édesapjától, aki 2008-ban, Zoltán fia pedig 2015-ben elnyerte az Év vállalkozója címet. Édesapja hat éve megkapta a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara életműdíját is. A társaság 2014-ben 680 millió forint árbevételt ért el 18 alkalmazottal.

A Lászlóvill Kft. tíz éve tagja a VOSZ-nak, László István pedig kilenc évig volt a megyei szervezet egyik társelnöke. 2016. február 26-án választották meg elnöknek. Mandátuma öt évre szól.

Maga sem volt előzetesen tisztában azzal, hogy mekkora fába vágta a fejszéjét azzal, hogy elvállalta a megbízatást – vallja be László István. A megyei szervezet csak nevében megyei. Míg más megyében több száz tagja van a VOSZ-nak, Fejérben 65 volt, amikor elfoglalta az elnöki posztot. Ez a szám mostanra 78-ra emelkedett, de továbbra is cél új tagok toborzása.

A vállalkozók nem ismerik a VOSZ-t, a tagsággal járó előnyöket. Pedig a szervezetnek fontos szerep jut az érdekvédelemben. A VOSZ lehetőséget ad a közügyekben való részvételre, fontos feladatot tölt be a törvények előkészítésében, közvetlenül vagy a küldötteken keresztül módot ad a gazdasági kormányzattal történő párbeszédre – sorolja László István. A VOSZ megyei szervezetének irodájában lehet továbbá Széchenyi kártyát váltani, amely minimális kamat mellett biztosít hitelt a kkv szektor tagjai számára.

Az új elnök fontosnak tartja a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségével, a FIVOSZ-szal, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, a Gyáriparosok Országos Szövetségével, továbbá az önkormányzatokkal történő kapcsolatot felvételét, együttműködés kialakítását. Párbeszédet kíván kezdeményezni a civil szféra szereplőivel, annál is inkább mert – mint megjegyezte – Székesfehérváron meglepően sok a civil szervezet, amelyek számos okos, figyelemre méltó dolgot csinálnak.

A Vállalkozók Országos Szövetsége Fejér megyei szervezete minden évben megszervezi az Év megyei vállalkozója díj, illetve a megyei Príma díjak átadására alkalmat adó gálát. Ezzel kapcsolatban az új elnök elmondta: szeretné, ha a díjak visszanyernék korábbi rangjukat, a gála pedig a vállalkozók megbecsüléséről is szólna.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!