Top 100

2016.11.17. 07:24

Városi gazdaság, megyékhez mérhető mutatók

Dunaújváros sajátos gazdasági és társadalmi jellemzőkkel bír Fejér megyén belül, de nyugodtan mondhatjuk, sok szempontból az országon belül is. Ennek okai természetesen elsősorban a történelmi léptékkel igen rövidke múlt, a teljes vertikumú acélmű mellé épített „lakótelep” örökségére vezethetők vissza, azonban számos determináló tényező az utóbbi egy-két évtizedben lett meghatározó.

A dunaújvárosi gazdaság meghatározó szereplői a nagyvállalkozások, az általuk generált árbevétel közelíti a megyeszékhely vállalkozásainak árbevételét. Ha azonban megnézzük a TOP 100-as, és főként a +300-as listát, láthatjuk, hogy Dunaújváros gazdaságában arányában mennyivel kisebb szerepet játszanak a kisebb cégek (és itt még nem is a jellemző hazai kkv-szintről beszélek, bár ez a trend ott is határozottan jelentkezik városunkban).

Ez a sajátos gazdasági szerkezet részben a múlt hozadéka, hiszen az országban egyedüliként itt megmaradt az acélgyártás, nagyvállalataink egy része ehhez a cégcsoporthoz tartozik, vagy annak tevékenységéhez kapcsolódó iparágban tevékenykedik. Szintén egy, az ország más részein gyakorlatilag „kihalt” iparág, a papírgyártás is nálunk talált otthonra. Az építőipar a város, az ipari területek építése kapcsán megerősödött szakmaként egyes cégeinknél már országhatáron túlnyúló jelentőséget kapott. Az említett ipari üzemek ittléte, megerősödése szempontjából nagyon fontos volt a központi földrajzi elhelyezkedés, a közlekedési és egyéb infrastruktúra, a Duna, a képzett munkaerő, az oktatási intézmények. Ezeknek a tényezőknek meghatározó szerepe volt az „előzmények” nélkül minket választó vállalkozások ide településében, így például a Hankook Tire a város határában megvalósult beruházásában is.Természetesen előnyei, ugyanakkor veszélyei is vannak a dunaújvárosi gazdaság sajátos jellegének. Kezdjük az előnyökkel, hiszen azokra építkezhet a helyi gazdaság fejlődése, és itt csak néhány, ilyen szempontból általam kiemelten fontosnak tartott tényezőt emelnék ki. Az oktatás, szakképzés terén Dunaújváros hagyományosan magas színvonalat képvisel. Ennek oka a nagyvállalatok, illetve a jogutódok, az újabb nagy cégek szerepvállalása, de a kis- és közepes vállalkozások is nagy számban segítik az utánpótlásnevelést.

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara több megyei kamarát megelőz a tanulószerződések valamint a a bevont gyakorlati képzőhelyek száma vonatkozásában.  Az országos szakmai versenyeken a város lélekszámát, sőt gazdasági súlyát is jóval meghaladó eredményekre lehetünk büszkék. Januártól a helyi főiskola egyetemi rangot kapott, az intézményben impozáns fejlesztések történtek az elmúlt években. Az intézménynek fontos kapcsolatai vannak a gazdaság számos szereplőjével, a duális képzés bevezetése terén így jó alapokról indulhatott.

A nagy cégek kiemelten kezelik a gazdaság igényeihez igazodó szakképzés kialakítását, és egyébként is szerepet vállalnak a helyi stratégiai gondolkodásban, ezt jelzi az is, hogy aktív tagjai a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarának. Egyre erősebb a térségben az együttműködési hajlandóság, a lokálpatriotizmus, több területen erősödtek a vállalkozások. Ezekre építve lehet kialakítani a térségi gazdasági stratégiát.

A helyi gazdasági fejlődést fenyegető veszélyek közül ki kell emelni, hogy a kis- és közepes vállalkozások döntően a nagyvállalkozások teljesítményétől függenek. Míg az utóbbiak nettó jövedelemimportőrök a térségben, a kkv szektornak alig vannak a városon, a kistérségen túlnyúló kapcsolatai. Ezen a téren erősíteni kell a kamara szerepvállalását, akár a határokon túlnyúló üzleti kapcsolatok kialakulásának elősegítésével. Ehhez keressük a lehetőségeinket bővítő finanszírozási megoldásokat, pályázati forrásokat.  Célunk az, hogy létrehozzunk a Vállalkozók Házát, ahol méltó körülmények között, a vállalkozásokat segítő szolgáltatásokkal, inkubátorházhoz hasonló módszerekkel, infrastruktúrával segíthetnénk a helyi vállalkozások megerősödését.

A kis- és közepes vállalkozói szektor helyi bővülésének nagyon fontos szerepe lenne egy egészséges gazdasági környezet kialakulásában. Ez hatással volna a város munkaerőpiacának stabilizálására, a szakképzési szerkezet optimális kialakítására, az egyéni életpályalehetőségek bővülésére. Dunaújváros jó lehetőségeket kínál a nagyvállalkozások számára, célunk az, hogy minél inkább így értékeljék ezt a kkv-k is.

Králik Gyula,
a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!