Úrhida

2017.02.26. 19:44

Példaértékű falusi ifjúsági közösségek

Budapest, Úrhida – A legjobb falusi ifjúsági közösség pályázattal az Agrya és a Második Hullám célja, hogy felkutassa, bemutassa és elismerje a kistelepüléseken működő példaértékű falusi ifjúsági közösségeket.

V. Varga József

Az Agrya Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége és a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetség az elmúlt évek során több, kistelepülési ifjúsági közösségeket fejlesztő programot szervezett. Ezek egyik tapasztalata az volt, hogy időnként nagyszerű és helyi szinten valódi értéket hordozó közösségi kezdeményezések indokolatlanul kevés figyelmet kapnak.

A pályázat lebonyolítása és az előzetes kiválasztás a Földművelésügyi Minisztériummal, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkárságával és az Új Nemzedék Központtal együttműködésben, partnerségben zajlik – mondta el lapunknak Mikula Lajos, az Agrya ügyvezető elnöke, aki Úrhidán gazdatábort működtet.

Szorgos kezek készítik a csipetkét az úrhidai gazdatáborban

Fotó: V. Varga József

A pályázatra olyan falusi ifjúsági közösségek jelentkezését várják, amelyek 5000 lakosnál kisebb lélekszámú településen működnek, tevékenységükben döntő részben fiatalok vesznek részt, és elsősorban a település fiataljait szólítják meg.

A pályázók közül három közösség kap díjazást: 500, 300 és 200 ezer forint közösségi célú, de szabadon felhasználható, vissza nem térítendő pénzügyi támogatást. A benyújtási határidő március 21., bővebb információt a pályázat kiírói adnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!