Vál

2015.06.10. 07:50

Virágszőnyeg a zászlókkal vonulók körmenetéhez

Csoda, hogy maradtak a kertben virágok! Szívből fakadó áldozatként hozták el vasárnap hajnalban a tengersok virágot és többmázsányi füvet az Úrnapi körmenet virágszőnyegéhez a hagyományújítók. Nepomuki Szent Jánosig és azon túl vezetett az illatos virágút!

Zsohár Melinda

Tavaly kezdték, azaz megújították a háború előtti katolikus hagyományt a váliak, de idén a sokszorosát hordták a templomhoz a növényi díszítő alapanyagnak. A Pünkösd után következő Úr napja Jézus szentséges testének és vérének ünnepe – a tobzódó május-június fordulójának csodálatos természeti gazdagságának pompája. Válban hajdanán is szinte versengtek, hogy ki tud több és szebb virágot hozni a néhány óra alatt összerakott szőnyeghez, most sincs ez másként. Berecz Botond, Horváth Rozália és Palyáné Varsányi Hajnalka szervezők fogták össze a száznál több lelkes ember és gyermek tevékenységét, mert ez csakugyan a pillanat csodája! A lélek emelkedettségéhez azonban éppen elég, a közösségi öröm megszületik a harangszóban, az illatfelhőben, a színkavalkádban, az ima olvasztótégelyében. A katolikus hívek mellett reformátusok, aktívan nem templombajárók is csatlakoztak a nagyszabású vállalkozáshoz.

Szemere János plébános 2014. augusztusában érkezett a váli katolikus egyházközséghez, ő szolgál a tabajdi katolikusoknál is. A váli virágszőnyeg egy részét a tabajdiak építették, a szomszédos falvakból is csatlakoztak a többszáz méter hosszan vezető virágsáv kialakításához. A templomtól a község főutcájáig vezetett a sziromfolyó, az elágazásokig is jutott bőven virág. Számos gazda meghagyta a zöld füvet, s csak előző este vágta le, hogy minél több alappal szolgálhasson a nagy építményhez. Pincében, fagyasztóban, alagsorban tárolták egy-két napig a felhasználandó növényeket. Elképesztően sok szirmot, s virágfejet hoztak, akár még egyszer ekkora szőnyeg is kitelt volna belőle!

A váli műemlék templom Fejér megye legnagyobb, s az ország kilencedik legnagyobb temploma, Ürményi József földbirtokos építtette 1821-24 között, klasszicista stílusban. Szemere atya nagy feladatot vállalt, amikor a restaurálásra szoruló Hétfájdalmú Szűz tiszteletére szentelt templom felújítását tűzte ki célul a katolikus képviselő-testülettel karöltve. A mégoly lelkes hívek erőfeszítése mellett is állami segítség szükségeltetik a százmilliós nagyságrendű költségekhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!