Jó reggelt, Fejér megye!

Az alkotás tetején fényesre suvickolt csíkos pvc batyu, akár a pont az i-n, koronázta meg a művet. A görgős kocsira szerelt táskákkal máskor is láttam már őt haladni, ki tudja, merre. Merthogy haladt, valami furcsa cél felé mindig, előretekintve, határozott léptekkel. Így tett most is, a hideg áprilisi tréfának szánt szélben.

Majd pedig megtámasztotta különös terhét a panelrengeteg tövében, így hosszabb időt hagyva a mindig rendezett szatyortorony tüzetes megtekintésére. Ilyen lehet ő maga is, gondoltam: pontos és tiszta, amit talán a lelki vagy valódi otthontalanság kényszere szült. Fájó ez a feszesség nekem, valahogy szomorú, ahogy a mikrokáoszban törekszik a lélek az átláthatóságra, s ezáltal talán a támaszra (szeretetre?).