Vértesacsa

2016.07.19. 12:25

Pörgettyűkészítéssel kötötték le az acsai gyerekeket

Vértesacsa – A kisebbeket sem könnyű lekötni a nyári időszakban, sőt, sokan már annyira unják magukat, hogy a szülők azt sem tudják, mitévők legyenek. Ezért olyan jó, hogy az acsai Nemzetiségi Házban foglalkozásokat tartanak nekik.

S. Töttő Rita

A nyári időszak minden szülő számára komoly kihívást jelent – tudja ezt jól Révész Emese, a Vértesacsáért Egyesület munkatársa is, aki éppen ezért rendszeresen tart foglalkozásokat a helyi nemzetiségi házban kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Nyáron kéthetente hívják össze a kicsiket, akik kézműves foglalkozásokon tölthetik el az időt. Legutóbb például pörgettyűket készíthettek a Nemzetiségi Ház és a Közösségi Ház munkatársai segítségével az óvodások, akiknek a programja előkészítésében, illetve lebonyolításában Emesén kívül Pálinkásné Haskó Ágnes és Viczena Dávid is segédkezett.

Fotó: Révész Emese

A gyerekek természetesen maguk színezték ki az elkészült pörgettyűket, a nagyobbaknak pedig arra is volt lehetőségük, hogy maguk vágják ki a hozzávalókat. Sok szép alkotás született, melyhez jó hangulat is társult. Jövőhét csütörtökön, azaz július 28-án 16 órától újabb összejövetelre várják a gyerekeket, amikor quilling technikával készítenek egyszerű, de nagyszerű játékot a kicsik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!