A vb-n járt fehérvári

Csongi - mert őt bizony mindenki csak így hívja - 14 évesen került a Videoton csapatába. Középiskolásként 1971 őszén még a Berényi úti régi pályán kezdte pályáját, és 1974 őszén vitték fel az első csapathoz. Na jó, de mikor derült ki, hogy ebből a gyerekből válogatott, magyar bajnoki és UEFA Kupa ezüstérmes labdarúgó lesz majd?

- Amikor 1974 őszén az első csapathoz kerültem, ahhoz képest elég gyorsan, 1976-ban már a válogatottban is pályára léphettem talán 40 NB I-es meccs után. Argentína ellen debütáltam Baróti Lajos bácsinál, az itthon 2-0-ra megnyert mérkőzésen - emlékezett a játékos.

Csongrádi Ferenc a legendás Videoton SC csapatkapitánya volt

Akitől aztán azt kérdeztem: befutotta a válogatottban azt a pályát, amit 1976-ban újoncként az Argentínát verő meccs után gondolt, remélt?

- Senki nem lehet biztos abban, hogy örökké ott is marad. Ahhoz rengeteg munka, és annál is több szerencse kell. Álmodozni lehetett, de abban az időben vidékről nem volt könnyű válogatottnak lenni. Nagy II., Karsai, Kovács, Májer remek labdarúgók voltak, de jóval kevesebbszer voltak válogatottak, mint én. Választhattam volna Budapestet is, hiszen az összes fővárosi csapat csábított, ha megyek, jóval többször lehettem volna válogatott. De itt akartam maradni, jó volt a város, a közeg, a társaság, a csapat, innen is válogatott lehettem, az egyetlen világbajnokságon járt fehérvári labdarúgóként, az UEFA Kupa ezüstérméig meneteltünk, a Vidi csapatkapitánya lehettem. Azzal is marasztaltak bennünket, ha majd abbahagyjuk az aktív sportot, biztosítják a lehetőséget, hogy gondmentesen kezdhessük a civil életünket.

- Na, ez az! Csonginak zökkenőmentes volt az átállása?

- Abból a szempontból igen, hogy játékosként tudatosan készültem az edzői pályára. Elvégeztem a TF-n a szakedzőit, majd jöhettek a licencek. A sport töltötte ki az életemet, háromszor voltam a vezetőedzője a Vidinek, aztán a Gázszer és a Sopron csapatát is irányíthattam, illetve a szakmai vezetője voltam a fehérvári utánpótlásnak. Azért is kötődtem annyira a csapathoz, hogy ezt tehessem egész életemen át. Ma már sokkal nehezebb a futballistának abban a csapatban megmaradnia életfogytig, ahol játszott. Azért is mennek egyik helyről a másikra, hogy egzisztenciát teremtsenek. Elégedett vagyok, a bajnoki arany hiányzik, de az is megvolt, mert ugyan Müncz spori belenyúlt abba a meccsbe, de ott volt a Fradi is. Egy biztos: mi nem vettünk meccseket, ezüstérmesek lettünk. Úgy gondoljuk: az arany is mienk lett 1976-ban, csak átmenetelig a Fradi őrzi.