Videoton

2015.11.02. 17:49

Emelték kalapjukat a társak - Sejben Viktor remekül szállt játékba élete második NB I-es meccsén

Székesfehérvár – Kétszer lépett pályára az NB I-ben Sejben Viktor. A Videoton FC saját nevelésű labdarúgója már egy gólnál, és egy gólpassznál jár.

Ferencz Balázs

A DVTK elleni összecsapás szünetében, a sérüléssel bajlódó Oliveira helyett küldte pályára Horváth Ferenc vezetőedző Sejben Viktort. A 18 éves támadó a 47. percben egyenlített, majd később remek szögletéből fordított a Vidi.

– Váratlan volt a csere, mert nem volt tervben, hogy a szünetben változtatunk. Pörgetnem kellett a melegítést ugyan, de az első pillanatban örültem, hogy ilyen gyorsan lehetőséget kapok.

– Nem is volt megilletődve, hiszen rögtön első labdaérintésből betalált.

– Megilletődöttséget abszolút nem éreztem, mert a társak általában segítenek végig. Már elég időt töltöttem köztük ahhoz, hogy ismerős legyen a környezet. Különösen boldog voltam, hogy az első lövésem ilyen jól sikerült. Egy oldalról beadott labdát Feczesin lekészített nekem, és mivel nem volt időm arra, hogy állítgassam, egyből ellőttem. A szélső védő behúzódott egészen Feczesin Robiig és ezért üresen maradtam a jobb oldalon.

– Gondolom, a társak nem hagyták szótlanul.

– Gratulált mindenki, sőt a meccs után is pozitív kritikákat kaptam, nem csupán a gólom, hanem a játékom miatt is. Az egész hétvége annak jegyében telt, hogy fogadjam a gratulációkat.

– Sorsdöntő volt az az egyenlítő találat.

– Fontos volt, hogy a második félidő első perceiben ki tudtunk egyenlíteni, így  nem kellett kapkodni. Higgadtan tudtunk játszani, helyzeteink is voltak, és jött az a szöglet, amiből megint gólt szereztünk. Kérdezték félidőben, hogy szoktam-e pontrúgásokat elvégezni, s annak ellenére, hogy korábban nem nagyon rúgtam, Juhász Roland ragaszkodott hozzá a meccs közben, hogy nekem kellene rúgni ezeket.

– Mennyire volt megbeszélt, hogy hátrébb, a tizenegyespont magasságába íveli a labdát a szögletből?

– Amikor kimentem a sarokra, láttam, hogy nagyon kinn áll a kapus ezért nem mertem túlságosan mélyre ívelni, de mindenképp Juhász Roli fejét kerestem, és most is bizonyította, hogy jól fejel.

– A szélső poszt lesz az ön helye a csapatban?

– A széleken is megfordulok mostanában a pályán, és élvezem is, de korábban centerként lettem gólkirály...

– Gondolom, ön is tudja, hogy a kezdet remekül sikerült ugyan, de még nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy a fiatal tehetségből jó labdarúgó váljék.

– Persze. Ezek az első lépések, tudom, hogy most talán még keményebben kell dolgoznom, nem szabad úgymond elszállnom. Nem is vagyok ilyen típus.

– Milyen terveket szövöget a futballpályán?

– Egyértelmű célom, hogy minél több NB I-es meccset játsszak, és sok gólt szerezzek. Nézegettem a statisztikáimat, s kitűnik, hogy az utánpótlás és felnőtt mérkőzéseimet összevetve eddig több a gólom, mint a meccsem. Most majd biztos változik a mérleg, de törekszem rá, hogy maradjon meg a jó arányom. Szeretném magam beverekedni a csapatba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!