Videoton

2016.04.29. 14:55

Videoton FC: győzni kell, ennyi az egész

Székesfehérvár - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I utolsó fordulója következik, ahol eldől mindenki sorsa. A Videoton FC az Újpest ellen igyekszik bebiztosítani az ezüstérmét.

Szupkai Gábor

Egészen más lelkiállapotban várja a bajnokság utolsó fordulóját a két csapat. Ez a klubok internetes honlapján is rögtön szembeszökő. Bár mindkét együttes a szezon legfontosabb meccsére készül, de az a fehérváriaknál a Megyeri úti fellépést, azaz a bajnoki zárófordulót jelenti, míg a liláknál a Ferencváros elleni kupadöntőt. Persze ez némileg érthető, hiszen az UTE a tabellán már előrébb nem léphet, esetleg a Budapest Honvéd előzheti meg az újpestieket az eredmények szerencsés alakulása esetén. De valószínűleg nem rázza meg nagyon a lilák szurkolóit, ha nem a hatodik, csak a hetedik helyen zár a csapat, elvégre az ő szemük előtt is már a Magyar Kupa döntő lebeg.

Ettől még nem szabad lebecsülni a fővárosiakat, hiszen mi mással lehetne leginkább növelni az önbizalmat a nagy derbi előtt, mint azzal, ha megverik az ezüstéremre ácsingózó Videotont. Ráadásul a tavaszi szezon elején, még februárban ezt meg is tették, akkor az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de a második játékrészben Kylian Hazard megszerezte a liláknak a vezető gólt, ami végül győztes találat lett, mert ezen kívül már csak helyzetekig jutottak a csapatok.

Most ezt mindenképpen el kellene kerülni, hiszen a Videoton célja a nemzetközi kupaszereplés. Ezt rémesen egyszerűen elérhetik a fehérváriak. Nyerni kell a Megyeri úton. Döntetlen esetén sincs veszve minden, de ekkor már a többi pályán is figyelni kell az eredményt, Szerencsés helyzetben van tehát a Vidi, saját maga döntheti el a kérdést.

A szombati lesz a két csapat 99. találkozása, és az 50. amit Újpesten vívnak. Vendégként kevesebb sikert könyvelhet el a Videoton, annak ellenére, hogy az elmúlt bő tíz évben hatalmas fehérvári fölényt mutat a két csapat egymás elleni statisztikája. 2004 óta 24 bajnokiból 14-et nyert meg a Videoton, 4 döntetlen született , és csupán 6 győzelemnek örülhettek a lilák.

A Videoton FC várhatóan a következő összeállításban próbálja majd megtörni az újpestiek ellenállását: Danilovics - Szolnoki, Vinicius, Juhász R., Stopira - Simon Á., Pátkai - Nego, Kovács I., Suljic - Tischler. A kispadon a következők várják majd, hogy pályára léphessenek: Gyánó J. (kapus), Heffler T., Fejes A,, Oliveira Lang, Géresi, Haraszti. Akik viszont egészen biztosan nem húznak stoplist szombaton, az Kovácsik Ádám aki porcleválása miatt hiányzik, valamint Feczesin Róbert vádli-izom sérülése is súlyosabb lett a vártnál.

A mérkőzés szombaton 16.30 órakor kezdődik a Megyeri úton, ahol a rövid füttyszólamokról Szabó Zsolt gondoskodik. Aki legutóbb két hete, Pakson vezetett mérkőzést a Vidinek, akkor 1-0-ra sikerült győznie, ezzel az eredménnyel minden bizonnyal most is kiegyezne Horváth Ferenc vezetőedző.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!