Videoton

2015.08.15. 18:55

Most sem szereztek pontokat - Mi lesz veled Videoton?

Budapest – Nem tud kikecmeregni a szakadékból a Videoton FC labdarúgó-csapata, a fehérváriak ezúttal a Vasas otthonában kaptak ki 2-1-re. Ez már nagyon kínos.

Bobory Balázs

A bajnoki címvédő Videoton öt forduló után mindössze három ponttal szerénykedik a tabellán, szombaton éppen egy újonctól, a Vasastól kapott ki 2-1-re. Pedig az első félidő után még vezettek a fehérváriak, miután a játékrész utolsó pillanataiban a szemfüles Kovács István estében szép gólt szerzett. A fordulás után aztán szinte azonnal egyenlített a Vasas Novák révén, majd nagyobb sebességre is kapcsolt, de nem sikerült átvennie a vezetést. Sőt, az 59. percben akár emberelőnybe is kerülhetett volna a Videoton, ám Kovács hiába esett át a tizenhatos előterében a kivetődő Nagy Gergelyen, a játékvezető nem sípolt. Ellenben a Videoton mesterét, Bernard Casonit a lelátóra küldte. A győztes gólt a Vasasnak sikerült megszereznie, a 75. percben Remili 14 méterről lőtte ki a jobb alsó sarkot. A Videoton nem tudott újítani, így elszenvedte negyedik vereségét az eddigi öt forduló alatt.

– Nem könnyű értékelnem a meccset. Az első félidő után vezettünk, és több lehetőségünk volt a gól mellett is. A második játékrészt gyengébben kezdtük, majd jött a mérkőzés fordulópontja – véleményem szerint a Vasas kapusát ki kellett volna állítani Kovács buktatásáért. Ezt követően is alakítottunk ki helyzeteket, de ma sem jöttek a gólok, két hónapja ezzel küzdünk. Nem játszottunk jól, védekezésben is előjöttek a hibák, de így is meg kellett volna nyerni a meccset – értékelt a vidi.hu-nak a mérkőzés után Bernard Casoni. Az összecsapást a helyszínen tekintette meg a Lech Poznan vezetőedzője, Maciej Skorza.



Mirko Ivanovszkit (jobbra) jól semlegesítették a lelkes fővárosi védők a Fáy utcai mérkőzésen
Fotó: Kricskovics Antal

A Videoton csütörtökön Lengyelországban szerepel az Európa Liga rájátszásának első mérkőzésén, nem véletlen, hogy a rivális alakulat vezetőedzője megpróbálta személyesen feltérképezni a magyar bajnokot. Reméljük, a látottak csak egy kicsit elbizakodottá teszik a poznaniakat, akik ha csak ennek a szezonnak a felvételeit tanulmányozzák, akkor nem sok kétségük lehet afelől, hogy esélyesebbek a továbblépésre. Hogy a Videotonnal mi lesz?

Ha minden marad így, akkor sok jóre nem lehet számítani. Többször is leírtuk már, semmi jel nem utal arra, hogy a csapat elindult volna felfelé, és nem csak az eredményesség miatt mondjuk ezt. A mutatott játék sem reménykeltő, vagyis el kellene gondolkodni kardinális változtatáson. A piros-kékek tehát csütörtökön Poznanban szerepelnek, aztán vasárnap a legutóbbi bajnokság bronzérmeséhez, azt MTK Budapesthez látogatnak.

Vasas FC–Videoton FC
2-1 (0-1)

Budapest, Fáy utca, 1500 néző. Vezette: Solymosi (Varga Zs., Takács G.).Vasas: Nagy G. – Pajovics, Grúz, Debreceni, Hangya (Osváth, 78.) – Vida (Vukaszovics, 65.), Adamovics (Ubiparip, 72.), Berecz, Lázok – Novák, Remili. Vezetőedző: Simon Antal.
Videoton FC: Danilovics – Heffler, Luijckx, Lang (Fejes, 50.), Szolnoki – Trebotic – Oliveira, Pátkai, Kovács I., Ivanovszki (Gyurcsó, 67.)– Feczesin (Soumah, 75.). Vezetőedző: Bernard Casoni. Sárga lap: Pajovics, ill. Heffler, Ivanovszki, Kovács I. Gólszerző: Novák (48.), Remili (75.), ill. Kovács (45+1.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!