Videoton

2014.12.09. 18:17

Nikolics passzai, Feczesin góljai segítették a Vidit

A Ligakupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a helyzeteit jobban kihasználó, és a szünet után ászait bevető Videoton FC megérdemelten győzte le a dicséretesen harcoló a Dunaújváros PASE csapatát, és továbbjutott.

Káldor András

Videoton FC – Dunaújváros PASE 3-1 (1-1)

Székesfehérvár, 620 néző

Vezette: Bognár T. (Lémon, Theodoros)

Videoton FC: Horváth T. – Brachi (Szolnoki, 65.), Caneira (Trebotic, 65.), Chakla, Fejes A. – Sándor Gy. (Nikolics, 65.), Simon Á. – F. Oliveira, Kleinheisler (P. Vinicius, 83.), Pajac (Kovács I., 46.) – Feczesin. Vezetőedző: Joan Carrillo

DPASE: Nagy G. - Villám, Farkas V., Szalai T., Hangya – Dodlek (Zsótér, 69.) Petneházi — Lázár Zs., Böőr (Sóron, 87.), Orosz (Nikházi, 78.) - Thiago (Godslove, 87.). Vezetőedző: Dobos Barna

Sárga lap: Kleinheisler, Fejes A., Kovács I.  illetve Villám,

Kiállítva: Caneira (70.)

Továbbjutott: a Videoton FC 4-3-as összesítéssel

Jól kezdett a Videoton, a 3. percben Marco Caneira tért ölelő, negyvenméteres átadással indította Filipe Oliveirát, Szalai Tamás rosszul fejelte haza a labdát, a portugál játékos pedig estében, 10 méterről a kiérkező Nagy Gergely mellett a bal kapufa mellé gurított. Majd Oliveira remekül tálalt Feczesin Róbert lábára, aki kecsegtető helyzetben, 8 méterről kapásból fölé lőtt. A 15. percben Oliveira szerezte vissza saját eladott labdáját, passzát Feczesin átlépte, így Kleinheisler László ki tudott lépni Szalai mellett, majd kissé balról, 14 méterről a rövid sarkot vette célba, de Nagy G. bravúrral hárítani tudott. Majd a 26. percben Timotej Dodlek csúsztatta meg Orosz Márk szögletét, labdája, pedig alig tévesztett célt. Szűk negyedóra elteltével aztán már gólnak örülhetett a szlovén középpályás, Sándor Györgyöt szerelte, majd 23 méterről lövésre szánta el magát, és a labda a felső lécet érintve jobb felső sarokban kötött ki. 0-1. Három perc múlva egyenlítettek a hazaiak, Kleinheisler tört be a 16-oson belülre, ahol találkozott Szalaival, összecsuklott, Bognár Tamás, pedig kissé szigorúan, de a büntető pontra mutatott. A 11-est Feczesin higgadtan a jobb alsó sarokba gurította. 1-1.

A 65. perben megunta a csapat gólképtelenségét Joan Carrillo, és rögtön három stabil első vonalbeli játékost – Nikolics Nemanja, Dinko Trebotic, és Szolnoki Roland - állított be csereként. Ez hatott, ugyanis Nikolics lényegében első labdaérintéséből, a 68. percben jó labdát adott Oliveirának, aki átvette, majd 17 méterről úgy lőtt a jobb alsó sarokba, hogy a labda a kapufáról vágódott a hálóba. 2-1. A gól után a lecserélt Caneirát reklamálásért piros lappal jutalmazta Bognár játékvezető. Ez a közjáték nem zavarta meg a Vidit, a 71. percben Nikolics ment el ismét a baloldalon, középre passzolt, az érkező Feczesin közelről a hálóba lőtt. 3-1.  Ez a találat mint később kiderült a fehérváriak továbbjutását eredményezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!