Videoton

2015.03.30. 17:59

Nikolics Nemanja lendített a válogatott játékán

A Videoton futballistái közül Juhász Roland kezdőként, Nikolics Nemanja csereként jutott szóhoz a vasárnapi, 0-0-ra végződő görögök elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Utóbbi jól szállt be a mérkőzésre, akár győztes gólt is lőhetett volna.

Bobory Balázs

Egyértelmű, hogy jót tett az addig kissé statikus magyar támadójátéknak Nikolics Nemanja beállása, a Vidi támadója végig agilis, erőszakos volt, igyekezett kihasználni a számára jutó bő 25 percet.

- Elégedett az egy megszerzett ponttal, vagy érez némi csalódottságot is?

- Mindenképpen elérhettünk volna többet is a görögök ellen, megvoltak hozzá a lehetőségeink - válaszolt Nikolics Nemanja. - A selejtezőcsoportunk tabellája ugyanakkor csalóka képet mutatott a mérkőzés előtt, hiszen az ellenfelünknek csak egy pontja volt. Ismertük a görögök erényeit, tudtuk, hogy rutinos, erős csapat, és azt is, nem vár ránk könnyű mérkőzés. Ne felejtsük el, Görögország rendszeres szereplője volt az utóbbi évek világversenyeinek. Lehetett volna az egy pontból három, de még hosszú a selejtezősorozat, és szerintem jó úton járunk.

Nikolics Nemanja azért bosszankodott, mert többször is tévesen állította meg a játékvezető
Fotó: mlsz.hu

- Milyen utasításokkal küldte pályára Dárdai Pál?

- Nem kért semmi különöset, egy cserejátékostól mindig azt várják el, hogy lendítsen a játékon, adjon valamilyen pluszt a csapat teljesítményéhez. Igyekeztem kihasználni az erényeimet, megpróbáltam sokat befutni a védők mögé az üres területekre. Sajnos néhány esetben megállított a játékvezető, amikor egyedül törhettem volna kapura, talán tévedett a lesek megítélésénél. Még így is eldönthettem volna a mérkőzést, ám nem sikerült kihasználni a helyzetet.

- Kívülről úgy tűnt, hogy túl magasan volt a labda, amikor kapura lőtt, nem tudta lejjebb engedni, ezért ment fölé.

- Valóban, a beadás után próbáltam úgy helyezkedni, hogy találkozzak a labdával. Az átvétel pillanatában még háttal voltam, aztán fordulásból kellett lőnöm, de tényleg magasan volt a labda, és nem tudtam rendesen rádőlni. Így aztán nem találtam kaput.

- Eléri a válogatott legalább a csoport harmadik helyét a sorozat végén?

- Ahogy már említettem, szerintem jó úton jár a magyar válogatott. A védekezésünk nagyon stabil, alig kapunk gólt, és ez rendkívül fontos. Legközelebb Finnországban lépünk pályára, fontos mérkőzés lesz, de még az sem dönt semmiről. Mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk, a lényeg, hogy a korábbi találkozókhoz hasonlóan tudjunk koncentrálni. Bízom abban, hogy odaérünk a harmadik, vagy esetleg akár a második helyre is.

- Hétfőre pihenőnapot kapott, kedden viszont már gőzerővel készülhet a Vidivel a vasárnapi, Újpest ellen bajnokira.

- Vasárnap este, a mérkőzés után hazatértemaz edzőtáborból Székesfehérvárra, és hétfőn szerencsére a családommal tölthettem egy kis időt, no meg pihenhettem is egy keveset. Keddtől azonban teljes erővel az Újpest elleni, nagyon fontos rangadóra készülök. Természetesen nyerni akarunk, úgy érzem jó passzban van a Vidi, keményen dolgozik a társaság. Azt hiszem, csak úgy kell folytatni mindent, ahogy eddig csináltuk és akkor nem lehet baj. Vasárnap tehetünk egy újabb lépést végső célunk, a bajnoki cím felé.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!