A zenész mindennapi boldogsága

2016. március 13., 07:53 szerző: Silye Sándor fotós: Koppán Viktor
komment
Székesfehérvár - Mits Márton, azaz Marci zenész. A művészlét valamennyi örömével, bújával együtt. De milyen embe is ő? Ezt kutattuk...
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Marci édesapja - Péter -, és bátyja - Gergely - zenészek, tanárok. Marci is az. De vajon hisz abban, hogy az emberek életútja eleve meghatározott, a születésüktől fogva?

- Mindenki születik valamire. Ha az Isten nem adta meg a zenésznek, hogy a zenére szülessen, gyakorolhat, tanulhat napi 24 órán át, akkor sem tudja átlépni a zenész és a művész lét közötti szintet. Ha nincs meg benne a készség arra, hogy improvizatív egyéniséggé váljon, nem jut messzire. Hiszek Vitray Tamás mondásában: a tévés (zenész) szakma 99 százalékában megtanulható, de a maradék egy százalékon múlik minden! - mondta.

Hej, ha a három Mits - balról Péter, az apa, majd Marci és Gergely - együtt játszik! Évente egyszer teszik, a kórházban beteg gyerekeknek
Fotó: Koppán Viktor


Marci számára a furulya volt a kis gyermekkor, a zongora a gyermekkor, a szaxofon a kamasz éveké. Tudott gyerekként jókat játszani, bújócskázni, lányokat titokban félve megérinteni, stikában felnőtt filmeket nézni?

- Persze! A napi gyakorlás mellett - amit nagyon élveztem - jutott idő mindenre. Pedig apukánk nagyon szigorúan figyelt ránk. Reggel felébredtem, előkaptam a furulyát, bekapcsoltam a rádiót, és az ott hallottakhoz mindenféléket játszottam a hangszeren. Éjjel, nappal furulyáztam, majd zongoráztam, számokat írtam, örömmel. A hivatalos gyakorlásokat nem kedveltem, a komolyzene is távol állt tőlem, szerettem a magam útját járni. De kellett a tanári, az apai szigor is...

Az útkeresés közben a kicsi Marci álmodott arról, hogy mi lesz, ha nagy lesz?

- Nagyon sokat! Édesapám a Megyei Művelődési Központban dolgozott, a Mohai, Vörös trió akkor élte a fénykorát. Megfertőzött a zene, az előadások világa, és arról ábrándoztam, hogy a színpadon állok, és zenélek, mint ők.

Szomorú témát érintettünk: mennyire taglózta le a gyereket, hogy elveszítette az édesanyját? Mert bizony a legkisebb fiúk a leganyásabbak.

- Nagyon, nagyon megviselt, váratlanul ért minket, nem tudtunk felkészülni rá. Ezt nem lehet feldolgozni, az ember magába rejti a gyászát, együtt él vele. Nagyon szoros a családi kötelékünk, így nagy törés volt az életünkben e tragédia. Nem telik el úgy nap, hogy ne jusson eszembe, hogy ne „találkozzak” az édesanyámmal...

Mits Márton muzsikus lélek. A muzsikusok meg bohémek. Marci is az, vagy nagyon is komoly zenész?

- Attól függ, mit nevezünk bohémnek? Alkoholt nem fogyasztok, ifjúként rajongtam a gyengébb nemért, ám ma már tisztes családapa vagyok, 3,5 éves a kisfiam, körülötte forog minden a zenén túl. A Mitseken kifelé az látszik, hogy erősek vagyunk, de belül nagy harcokat vívunk. Sok minden tud fájni, amit nem mutatok ki, így volt ez az anyukám esetével, de egy rossz kritikát is sokáig befelé őrlődve emésztek meg.

Végül a hírnévről faggattam: Székesfehérvárról meddig lehet eljutni, meddig szeretne eljutni? Itthon, Európában megmutatta magát. Szerinte ki lehet törni a kisvárosi világsztár ketegóriából?

- Kicsi az ország, sok a tehetség, akik rossz helyre születtek... Döntő lehet, ki, kinek a barátja, ki van jókor, jó helyen, ki, miként tudja elfogadtatni magát - akár gyomorfogató módon is. Ez nem az én világom! Hogy dühít-e, hogy ő miért és én miért nem? Nagyon! De hiszem: majd csak észrevesznek, készítek egy olyan lemezt, amelyre meghívhatok egy világhírű szólistát. Nemigen lehet kitörni a kisvárosi világsztár kategóriából, Budapest orientált az ország, a pop, jazz világát itthon nem azok irányítják, akiknek kellene, és nem mindig a tudás számít. A keserűnek hangzó valóság ellenére is boldog ember vagyok, imádok tanítani, zenélni, a kisfiam is rengeteg örömet okoz. Tehát: az élet így szép, és élni jó!

A lényeg: saját banda, saját dalokkal

Marcinak saját bandája van, a Mits Jazz Band, de játszik, játszott a Pannonia All Ska Orchestrában, a Quimbiben, az Unitedban. - Műfajtól függetlenül tele vagyunk itthon sztárokkal, akik büszkék, hogy hú, milyen saját számot írtak! De mitől saját, ha más énekeli azt? A hitelességben hiszek, abban, hogy akik kiállnak a színpadra, magukat, a szerzeményeiken át mutatják meg. Ezért 15 évesen együttest alapítottam, azok mi vagyunk, a mi dalainkkal. A PASO, a Quimby nagy élményt jelentett, de egy idő után elgondolkoztam: itt ugrálok a színpadon, de mi közöm ehhez? Ha a 3 Mits együtt játszik, az piszok jó, egy évben egyszer tesszük ezt, a kórházban adunk gyerekműsort a beteg kicsiknek. A bátyámmal vendégeskedünk a másik együttesében, de ki kéne találnunk valami állandót.

Silye Sándor

hozzászólás
2016. március 13., 07:53 szerző: Silye Sándor fotós: Koppán Viktor

Facebook

Hozzászólások