Zene

2015.06.16. 17:10

Az EFOTT Velencén lesz idén

Az EFOTT szó elhangzását követően szinte már automatikusan eszünkbe jut az idén jubiláló rendezvény szlogenje: „EFOTT, az ország legnagyobb hallgatói bulija”.

FMH

Azonban az EFOTT nem csak buli, hiszen a fesztivál szervezői évek óta nagy hangsúlyt fektetnek a zenei események mellett a hallgatók kulturális- és sport életének fellendítésére is, folyamatos látogatói rekordokat döntve. Ezeknek köszönhetően a napközbeni programok szinte évről-évre bővülnek, nem csak létszámuk, de színvonaluk tekintetében is. Az EFOTT egyik legfőbb célja a felhőtlen szórakoztatás mellett vízparti nyaralás lehetőséget is biztosítson a fesztiválozók számára.

A szerdai nyitónap estéjén a Quimby is fellép majd (Fotó: archív)

Idén ismerős helyszínen, Velencén rendezik meg július 14-19. között hazánk „leglazább” fesztiválját. A 2015-ös EFOTT házigazdája az Óbudai Egyetem lesz. Magyarország legnagyobb hallgatói bulija jubilál, és a 40. évforduló alkalmából nagyobb parti lesz, mint valaha!

AZ EFOTT 40! szombati nagy bulira a szervezők minden eddiginél ütősebb látványvilággal készülnek, a színpadon pedig ikonikus dalok zendülnek, menő zenekarok tálalásában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!