Zene

2016.08.05. 08:08

Jövőre érkezik a Peet Project új albuma

A Peet Project együttes tagjai forgalmas időszak elé nézhetnek, ősszel a tengerentúlra utaznak turnéjuk miatt, jövő év tavaszán pedig szeretnék a srácok megjelentetni legújabb albumukat.

Laci Patrícia

A hazai pop-funk-jazz műfaj egyik nagy úttörője a Peet Project zenekar. A fiúk az évek alatt több alkalommal is jártak az Amerikai Egyesült Államokban. A 2013 áprilisában megrendezett floridai Seabreeze Jazz Festival-on tízezer fő előtt zenéltek a fiatal virtuózok, ugyanebben az évben a kaliforniai Catalina Island Jazztrax Festival-on is óriási sikert arattak a fiúk, ráadásul itt még az Év felfedezettje díját is elnyerték. A 2015-ben megjelent negyedik albumuk, amely a LOVE címre hallgat, a Billboard Smooth Jazz Top30 listára is felkerült. Az együttes a Cseh Tamás Program nemzetközi pályázatán is nyert, erről a csapat frontemberével, Ferencz Péterrel beszélgettünk.

– Külföldi turnézásra kaptunk támogatást, ezt most fogjuk felhasználni, ugyanis ősszel Amerikában játszunk, jelenleg szervezés alatt vannak a koncertek. Ez nekünk hatalmas könnyedséget jelent, nagyobb biztonsággal neki tudunk állni a szervezésnek, hiszen van egy alap tőkénk, amiből tudunk gazdálkodni. Nem olyan egyszerű reptetni a tengerentúlra a zenekart, ezért örülünk, hogy sikerült nyernünk – mesélte a frontember.

A Peet Project a külföldi promóciózásra is kapott támogatást. A reklámozás folyamatosan történik, például rádiókban.

Ferencz Péter arról is beszélt nekünk, milyen érzés Amerikában fellépni:

– Az USA a jazz műfaj őshazája, így ott teljesen más érzés játszani, mint mondjuk itthon. Ha az ember fellép Los Angeles-ben, úgy fogadnak téged, mint Magyarországon a Kis Grófot. Egy teljesen más világ Amerika, hiszen az ottaniak úgy nőttek fel, hogy jazz-t hallgattak. Az amerikai közönségnek az is nagy élmény, hogy egy magyar csapat játszik nekik olyan stílusú zenéket, amelyeket ők 40 éve hallgatnak. Nagy szeretetbombát kapunk kint az emberektől, az ott szerzett pozitív energiákat pedig szeretnénk itthon is szétszórni.

A zenész szerint Magyarország is egyre nyitottabb a jazz műfajra.

– Eddig ez a stílus azért volt a rétegzenék között, mert 1989 végéig keletet és nyugatot egy hatalmas nagy fallal választották el. Teljesen más volt a zenei kultúra a fal másik oldalán, mint nálunk. Miután megnyíltak a kapuk, kezdett beáramolni hozzánk a nyugati kultúra, jelenleg is faragja le az ország a régi berögzüléseket, s szerintem jó úton haladunk – osztotta meg velünk véleményét a fiatal zenész, aki a Peet Project mellett zenei producerként is dolgozik.

Mivel a Billboard listáig jutott a LOVE lemez, a fiúk szeretnének a jövőben is a rendszeres résztvevői lenni a slágerlistáknak.

– A nyarat a stúdiózásra szántuk, már készül az ötödik lemez. Annyit elárulhatok, hogy van egy világsztár közreműködőnk is. Ez a lemez inkább közös projektekből fog állni hasonlóan a második koronghoz. Különféle barátságok születtek a műfajon belül, amelyeket szeretnénk zenébe is ölteni. Egy nemzetközi kooperációt akarunk most az asztalra letenni – árulta el nekünk a frontember, aki az új album hangzásvilágába is beavatott minket:

– Modernebb lesz az új korong, a könnyűzenei palettából is belecsempészünk különféle stílusokat, mint például elektronikát, viszont a klasszikus, funky-s, pop-soul hangzás fogja az alapját adni a daloknak. Személy szerint azt vallom, hogy egy előadónak mindig kell változnia, persze ezt úgy, hogy hiteles maradjon. Jövő tavaszra tervezzük az ötödik lemez megjelenését. A nyár végén és ősszel is jelennek meg majd kislemezek. Az jellemző ránk, hogy mi sűrűn készítünk videókat, most is rengeteget leforgattunk. Éppen ezért majd várhatnak tőlünk videós megjelenéseket is.

A cikk megjelenését támogatta:

Címkék#zenekar

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!