Zene

2015.09.04. 08:39

Muck Éva, a húrok királynője

Egy világversenyen a jelenleg legjobbnak választott női basszusgitáros magyar, hosszú barna haja, bársonyosan barna szeme, finom arca és figyelemreméltó alakja van. Határozottan, ugyanakkor szerényen, elhivatottan beszél magáról, a gitározásról. Muck Évával legutóbbi fehérvári fellépésén találkoztam.

Bokros Judit

Queen of Strings - Húrok királynője volt a verseny címe, amelyre a 21 éves Muck Éva beküldte videóját. A próbálkozásnak szánt versengés végül győzelemmel végződött, a fiatal lány egyszercsak a basszusgitározás legjobbja lett - méghozzá világszínvonalon. E pontig azonban hét év kitartó gyakorlás, sok munka vezetett - mesélte Éva az Öreghegyi Közösségi Házban, ahol a 16. Aranybulla Művészeti Napok zárásaként ő is játszott több zenei formációban.

- Még sosem vettem részt hasonló versenyen. Ide a világ bármely pontjáról várták a gitáros, illetve basszusgitáros lányok, nők videóját, ezekre először a közönség szavazott. A körülbelül 900 nevező közül így választották ki azt a huszonöt versenyzőt, akire a legtöbben voksoltak. Ezután amerikai zenészek nevezték meg az első három embert, a végső döntést pedig a példaképként számon tartott Nik West basszusgitáros és Jennifer Batten szólógitáros hozták meg. Ők a basszusgitár kategóriában az én videómat választották a legjobbnak. Az értékelés szerint tetszett a játékomban, hogy láthatóan élvezem, amit csinálok, és jól használom a technikákat - tudtam meg a részleteket Évától, aki egy gyors groove dallamot játszott, pengetéssel, slappeléssel.

Muck Éva zenész családban nőtt fel, szülei mindenben támogatják, ám emellett a szakma nehézségeire is igyekeznek felkészíteni. Éva társaival – Joubert Flóra dobossal és Jasper Andor szaxofonossal – triójában a J.M.J.-ben is megmutatta tudását a fehérvári közönségnek
Fotó:Koppán Viktor

- Miért döntöttél úgy, hogy benevezel a Queen of Strings-re?

- Videókat tavaly kezdtem fölvenni, aztán megláttam ezt a versenyt, és úgy gondoltam, indulok. Kíváncsi voltam, tetszik-e annyira a játékom a közönségnek, hogy beválasszanak a legjobbak közé. Aztán meg már az számított, mit gondolnak az ismert zenészek a tudásomról. A kíváncsiság hajtott elsősorban, nem vertem nagydobra a jelentkezést. A szüleimnek sem mondtam meg, így meglepetésként érte őket az eredmény, s persze nagyon örültek - tette hozzá az ifjú zenész, akinek édesapja az ismert és kiváló szaxofonos, Muck Ferenc. Ám a család többi tagja is muzikális: édesanyja, Király Éva énekel, fiú testvérei pedig, akikkel hármas ikrek, gitáron és dobon játszanak. Közös családi fellépésük is volt már többször, nagy sikerrel.

- Hogyan esett a választásod a basszusgitárra?

- Testvéreimmel zongorán kezdtünk, aztán mikor hangszerválasztásra került a sor, én szerettem volna lázadni. Nem akartam ugyanazt, mint a testvéreim, ezért a basszusgitár mellett döntöttem. Nem volt tudatos választás, de szerencsére jól sült el, mert nagyon megszerettem a hangszert, amit édesapámtól kaptam. Azóta is ezen játszok, mindössze egy kis technikai átalakításra volt szükség az elmúlt hét év során.

- Az eredményed milyen visszajelzést váltott ki?

- Sokan gratuláltak a szakmából, itthon is, s érkeztek megkeresések. Tudom, hogy most nagyobb figyelem vesz körül, de én még csak a pályám elején járok, és szeretnék tovább fejlődni. Ebben is ösztönöz a sikeres verseny. A tanárom Szappanos György, tőle nagyon sokat tanultam, s egy kis kihagyás után most újra veszek órákat tőle. Szapi is azt mondja: mindig van hová fejlődni. A későbbiekben is szeretnék a zenei pályán maradni, és minél több műfajban, technikában otthonosan mozogni. Kedvencem a funky és a blues, de szívesen játszok jazz vagy rock együttesekkel. Itthon eddig olyan nevekkel léphettem színpadra édesapámak is köszönhetően -, mint például Török Ádámék, a Mini, Mohai Tamás, Alapi István, Hirleman Berci, Németh Karcsi vagy Köves Pinyó Miklós. Nemrég pedig részt vettem egy angliai turnén, ahol két zenésztársammal musicaleket adtunk elő. Ezzel elsősorban a tapasztalatszerzés volt a célom, ki akartam próbálni, milyen a turnézás. Hosszú távon valami olyat szeretnék majd megvalósítani, amibe teljesen bele tudom tenni magamat, a stílusomat.

- Az elismerésen túl mivel jár a Queen of Strings-en elért eredményed?

- A szponzoroknak köszönhetően kaptam egy ukulele nagyságú gitárt a hozzá járó felszereléssel. Ezzel kell majd fölvennem számokat, és azokat fotón, videón népszerűsíteni.

- A videóid alatt már eddig is számos pozitív, dicsérő megjegyzés olvasható, mind a játékodra, mind a külsődre vonatkozóan. Mennyire tartod fontosnak, hogy egy zenésznek ne csak a hangszeres tudása, hanem a megjelenése is jó legyen?

- Nem a szépség a legfontosabb, de azt gondolom, ha valaki előadóművészként szeretne érvényesülni, akkor legyen egységben a produkciója és a megjelenése, s ehhez az öltözködés is hozzátartozik. A kommentekre egyébként figyelek ugyan, de nem olvasom őket állandóan, mert elsősorban a szüleim és a hozzám közel állok véleményére adok - jegyezte meg Éva, a húrok királynője .

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!