Negyven év Kormorán

- Olyan érzésem van, hogy ön mindenki csodálatára egy missziót visz végbe a világban ezzel a csodálatos muzsikával, ami a Kormorán együttest jellemzi. Ez is volt a célja?

- Amikor elkezdtünk muzsikálni - negyven évvel ezelőtt -, akkor fiatal, naiv és idealista voltam. És voltak álmaim. A nagy álmom az volt, hogy a népzenét és a rockzenét valamilyen módon együtt lehessen hallgatni a színpadról. Igazából azt a fajta bartóki modell -t szerettük volna megcsinálni a rock muzsikában, amit a tudósok nagyjából pontosan meghatároztak már. Eszerint Bartók Béla semmi mást nem csinált, mint a népzenét apró miszlikbe szedte szét és egy teljesen más szinten újra összerakta. A kortárs zenében ez lett a bartóki modell . Ismerjük az ő munkásságát a komolyzenében és valami ilyesmit szerettünk volna. Ennek persze voltak előzményei. Amikor mi Nyugat-Európában elkezdtük ezt a műfajt, Magyarországon ez még nem volt közismert. Nem is nagyon fogadtak el minket, úgyhogy az első tíz évünket főleg Hollandiában, Franciaországban és Németországban éltük le. Ott voltak a sikereink. Nehezen fogadtak el itthon bennünket. A népzenészek körében is megfordultam, hiszen a táncház mozgalom csírájában Sebő Ferivel és a Hamvas Bélával együtt munkálkodtam. Emellett, mint klasszikus zenész, fuvolaművészként végeztem a főiskolán. És nagyon szerettem a rock muzsikát. Tehát ez a három dolog már a kezdetekkor megvolt bennem. Az volt a probléma, hogy amikor mi elkezdtük a zenénket csinálni, akkor ezt a népzenészek nagyon nem szerették. Azt gondolták, hogy ez egy nagy árulás. A rockmuzsikus barátaim pedig egyszerűen bolondnak néztek. Mondván: hogy lehetséges dudával, töröksíppal, citerával, hegedűvel fölmenni a színpadra úgy, hogy közben elektromos gitárok és dob is van mellettük? Azután eltelt negyven év és ezalatt azidő alatt a műfajunk teljesen közismert, elfogadott lett és nagyon sokan művelik Magyarországon. Azon az ösvényen járnak, amit mi abban az akkor átláthatatlan erdőben kitapostunk, és azóta nagyon sokan követtek bennünket.

Koltay Gergely a hazai zenei életben a népzenei elemeket ötvözte elsőként a rockzenével Fotó: Sándor Judit

- Óriási büszkesége lehet önnek, hogy jó időben, jó döntést hozott!

- Azt, hogy jó időben vagy rossz időben, azt nem tudom. Egy biztos, hogy az eltelt idő nem volt egy leányálom! Szép sikereket, nagyon nagy boldogságot élhettünk át, és voltak nagyon nehéz pillanatok is. Ez utóbbiak pontosan azért fordultak elő, mert a rádióval és a televízióval is el kellett fogadtatnunk ezt a muzsikát, amit ők nem nagy szeretetettel kezeltek. Azt a közeget, amelyben annak idején az összes akkori rocksztár, popmuzsikus vagy zenekar elindult, nem akarták megnyitni előttünk. Jellemző például, hogy amikor az első rádiófelvételünket megcsináltuk, akkor azt a sanzon kategóriába sorolták be, mivel nem tudták hová tenni. Voltak nehéz pillanatok, de én mindig föltaláltam magamat. Szerencsém volt: én is rendezhettem két filmet. A zenekarunk már százharminc zenealbumnál tart. Végül is azt kell mondanom, visszatekintve szép volt ez a negyven év, és azt hiszem, még másik harminc-negyven év áll
előttünk.

- Mesélne a terveiről és a munkamódszeréről?

- Terveim állandóan vannak és mindig szeretnék valamit csinálni. Az biztos, hogy nálam egy zenei album úgy készül, hogy van egy zenei alapgondolat, ami valahol motoszkál bennem. E köré, mint egy nagy fa gyökereihez, sok mindent felépítek. Ezért van az, hogy először az album címét szoktam kitalálni, az alapgondolatot. Bármelyiket mondhatnám, mindig azt próbáltam zenében megfogalmazni, ami akkor éppen érdekelt, és ami fontos volt a számomra. Sok minden hatott rám az eltelt idő alatt. Egyrészt huszonnégy vagy hatvannégy évesen is másképen gondolkodik az ember. Tehát egy kicsit nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, meg hát jobban hatnak rá a világ változásai. Másrészt nem lehet kihagyni azt sem, ami Magyarországon vagy Európában történt ez időszak alatt. Valamilyen módon mind megjelenik a muzsikánkban, a dalszövegekben, és abban is, hogy milyen módon próbáljuk ezt elénekelni a színpadon. Azt vallom, hogy a zene három nagyon fontos dologból tevődik össze. Egyik oldalról kell az érzelem, ami nálunk a dallam, ami valamilyen módon kialakul az emberben, vagy fölhasznál hozzá egy népdalt. Van az értelmi része: a dalszöveg, ami elhangzik a színpadon. Ehhez még hozzájárul a harmadik: a hiteles előadásmód. Tehát, ha ezekből bármelyik is hiányzik, már nem lesz sikeres a dal. Például, ha jó esetben megfelelő a dallam, de nagyon értelmetlen hozzá a dalszöveg, akkor már baj van. Ha jó a dalszöveg, de gyenge a zene, az sem az igazi. És, ha ez a kettő rendben van, de nincs hozzá hiteles előadás, akkor sem működik a dolog. Azt gondolom, hogy a Kormorán együttesben ezek a feltételek teljesülnek. A férfi énekesünk a Felvidékről, a hölgy a Vajdaságból, a hegedűsünk Erdélyországból származik, tehát valószínűleg hitelesen tudják tolmácsolni azt, amit mi érzünk ebben a Kárpát-medencében megmaradt kicsiny országban. Amikor a Kormorán fölmegy a színpadra, akkor a történelmi Magyarországot lehet hallani!