Zene

2014.12.20. 17:15

ByTheWay: nekünk zenésszé kell válnunk

Székesfehérvár - Őszintén beszélt a ByTheWay arról, miért lépett ki a csapat negyedik kereke, Patocska Olivér.

Sebestyén Lilla

A 2013-ban alakult fiúbanda sokat küzdött azért, hogy hírnevet szerezzen magának. Először külön-külön próbáltak szerencsét az egyik tehetségkutatóban, végül összeálltak és csapatként kerültek be az élő show-ba. De a megpróbáltatások itt még nem értek véget. Az, hogy az X-Faktorban a második helyig jutottak, Bozsik Márknak köszönhető, aki kilépett a versenyből, így a banda - mint utolsó kieső - újra bekerülhetett a televízióba. A ByTheWay Márk önfeláldozásából rengeteg energiát és önbizalmat merített, produkcióik egyre jobbak lettek, a nézők pedig szavazataikkal jutalmazták a fiúkat.

Most egy évre rá itt ülök, szemben velük. Éppen a Zichy-színpadra hangolódnak, melegítik a hangjukat. Pár perc és fellépés, úgyhogy viszonylag kevés az időnk, de a fiúk nem siettetnek, bátran kérdezhetek.

Először Fehérvár kerül szóba. Feng Ya Ou Ferenc elmondja, sokat járnak a megyeszékhelyre fellépni. Sőt, itt jelennek meg a legtöbbet.

Egy darabig megy a fiúk között a vita, hányadik alkalom is ez pontosan, végül megállapodnak: az ötödik koncertjükre készülnek a régi koronázóvárosban.

Szikszai Péter (Sziki) azt is elmeséli, a második fellépésük volt - ahogy ő fogalmaz - a legdurvább. Messze a bejáraton túl kígyózott a sor, legalább harminc negyven méter hosszan. Hatalmas élmény volt látni, hogy ennyien kíváncsiak rájuk.


A hármas fogat: Feng Ya Ou Ferenc, Vavra Bence és Szikszai Péter alkotja most már a ByTheWayt
Fotó: Koppán Viktor

Vavra Bence, a csapat legfiatalabb tagja arról beszél, volt szerencséje máskor is Székesfehérvárra jönni. Nyáron a kedvenc együttese, a Dirty Loops bulijára utazott ide és állítja: gyönyörű a város. Nem tudok elsiklani a tény felett, hogy már csak hárman vannak. Megkérem őket, mondják el, mi is történt pontosan. Mi romlott el út közben?

Péter rögtön kész válasszal áll elő: Olivér döntött így, más tervei voltak. Szeretett volna külföldre menni, gyorsabban az élre törni. Mi viszont végig akarjuk járni vagyis inkább mászni a zenei ranglétrát, amire, azt gondolom, hogy egy magunk fajta fiatal csapatnak szüksége van. Nem elég az, hogy egy műsorban megismertek minket, nekünk ugyanúgy zenésszé kell válnunk és rengeteg tapasztalatot szerezni ahhoz, hogy felnőjünk a példaképeinkhez - magyarázza Szikszai Péter.

Adódik akkor a kérdés, hol tartanak most a fiúk ezen a bizonyos zenei ranglétrán.

Egyöntetűen azt mondják, hogy az elején, főleg szakmailag.

Bence megemlíti: Úgy érzi, jó irányba haladnak, és amellett, hogy sokat próbálnak együtt, egyénileg is vesznek órákat. Látszik mindenkin a fejlődés szögezi le komolyan.

Szavaira rögtön Peti reagál. Ironikusan megköszöni, hogy Bence rá is gondolt, mire mindenki nevetni kezd.

Majd természetesen a közelgő ünnepekre, a várva várt karácsonyra is ráterelődik a szó.

A fiúk elmondják, nagyon sűrű volt számukra a december, egy lemezbemutató nagykoncertre készültek, ezért elképesztően keveset voltak otthon. És bár azt kívánják, soha ne legyen kevesebb dolguk, várják, hogy végre elvonulhassanak a nagyvilág elől és a családdal legyenek.

Sokáig azonban nem tarthat a pihenés, a két ünnep között ugyanis már van egy fellépésük Sopronban. Szilveszterkor pedig szintén dolgoznak.

- Szerintem majd úgy csináljuk, mint tavaly. Az autópályán töltöttük a szilvesztert, megálltunk egy pihenőben, kibontottunk egy gyerekpezsgőt, visszaszámoltunk és koccintottunk. Hasonlóan történik ez majd most is. Ha pedig hazaérünk, mindenki csatlakozik a saját társaságához, neki is boldog új évet kívánva, aztán egy-két nap, és minden folytatódik tovább...

Remélik, hogy még nagyon sokáig, így, ebben a formában!

A ByTheWay név Szikszai Péter barátnőjének húgától származik. A srácok egy koncerten kezdtek el ötletelni, míg végül, meghallva ezt a bizonyos nevet, beleszerettek az egyszerűségébe. A jelentése: amúgy, mellesleg, amivel gyakran szoktak viccelődni a srácok ismerősei, hogy by the way hogy vagy? A srácok egyébként nemrég adták ki első nagylemezüket, aminek a ... for life címet - egy életen át! adták, talán nem véletlenül!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!