Kolcsár Sütőipari Kft. cégprofil

Cégadatok
Kolcsár Sütőipari Kft.
Táncsics M. út 62.
Oroszlány

Telefon:
Honlap: http://www.kolcsarpekseg.hu/


Cég leírása:

A Kolcsár Sütőipari Kft. tevékenysége 1990. július 02.-án indult, kezdetben mint családi vállalkozás. Családunknak már a hatvanas években saját  péksége volt Erdélyben, pontosabban  Sepsiszentgyörgyön. Így elmondhatom, hogy szinte a kemence mellett nőttem fel. 1990-ben Várgesztesen feleségemmel pékséget nyitottunk. Az első években csak kenyeret sütöttünk, amelyet a környéken lévő kereskedőknek szállítottunk ki. Az akkori téglából épített kemencében hagyományos házi vastag héjú finom kenyér készült. A kilencvenes évek közepén már nem volt nagy kereslet a hagyományos kenyérre, ezért váltani kellett. A hagyományos kemencét etázs kemencére cseréltük. 1995- ben elindítottuk  az első pékáru mozgóboltot, ami még akkor Magyarországon ritkaságnak számított.

A Kolcsár Sütőipari Kft. 1997-ben  a SPAR üzletlánc beszállítója lett. 1999-ben világossá vált számunkra, hogy a várgesztesi  üzem már kicsi arra, hogy a termelés kellő képen történjen. Fejlesztés mellett döntöttünk, ekkor került sor Oroszlányon egy új péküzem építésére. A beruházás 1000 m2valósult meg, az üzem a HACCP előírásoknak megfelelően épült. Nem csak az új üzem de a várgesztesi  is a HACCP előírásai alapján lett átépítve, így mindkettő 2000-ben megkapta a HACCP minősítést.

2009-ben cégünk pályázatot nyert egy új cukrászüzem megépítésére a Kolcsár Kft. oroszlányi telephelyén

2010-ben átadásra került az új cukrászüzem amely lehetőséget biztosított a termékpaletta szélesítéséhez.

A Kolcsár Sütőipari Kft. jelenleg 80 dolgozót foglalkoztat.

Cégünk ma már 14 mozgóbolttal több mint 80 településen látja el a lakosságot nap mint nap friss pékáruval. 4 szállító autóval a környékbeli kereskedőknek is rendelkezésére állunk. Tatabányán, Oroszlányon, Környén és Komáromban mintaboltokkal is rendelkezünk, ahol esztétikus vásárlói környezetbe egyéb gasztronómiai szolgáltatásokkal is várjuk a vásárlókat.

Hagyományos péksüteményekből próbálunk minél nagyobb választékot kínálni, hogy mindenki megtalálja a magának megfelelőt. Ez azt jelenti, hogy 35 féle kenyérből és  több mint 100 féle édes és sós péksüteményből tudnak választani a Kedves Vásárlók. Emellett a cukrászsütemények, torták választéka is napról napra bővül. A torták esetében legyen szó hagyományos, tradicionális íz világról vagy újszerű formatortáról, megpróbálunk minden igényt kiszolgálni ezen a téren is.

Pékségünk hagyományos technológiával, kovásszal készíti kenyereit.

Termékeink nem tartalmaznak tartósítószert!

Kiemelt figyelmet szentelünk a magas minőségi színvonal megőrzésére, folyamatos emelésére, hiszen megrendelőink számára alapvető követelmény a magas szintű szakmai felkészültség és megbízhatóság.

Áruszállítás naponta kétszer történik, a kereskedővel egyeztetett időpontban. Termékeinket saját rekeszekben szállítjuk.


A(z) Kolcsár Sütőipari Kft. állásai

0 Állás

Nincs az Ön által megadott keresési feltételeknek megfelelő feltöltés

Nincs az Ön által megadott keresési feltételeknek megfelelő feltöltés

Feliratkozás állás értesítőre