Bulvár-celeb

2023.11.20. 23:05

Így alakulnak a hosszú hétvégék 2024-ben

Ebből a szempontból biztosan jobb lesz a jövő év, mint az idei volt.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: xalien

Jövő karácsonykor olyan jön, ami még nem volt: hatnapos szünet lesz egyben, ez úgy jön ki, hogy a szerda-csütörtökre eső december 25-26-a mellé jön a 24-e kedd, illetve a 27-e péntek. 

Ha tehát valaki kivesz hozzá egy nap plusz szabadságot, 9 napot is tud pihenni a hétvégékkel együtt.

Ezeket a plusz szabadnapokat persze előre le is kell majd dolgozni, decemberben két szombaton is munkanap lesz.

Négynapos hétvége is lesz 2024-ben, mivel augusztus 20-a keddre esik, ezért a hétfővel együtt adódik egy nyárvégi miniszabi.

Húsvétkor a szokások szerint, a hétvégéhez két munkaszüneti nap is jár az ünnepen, így ott is négy nap pihenés lesz.

A pünkösdi hosszú hétvége szokásosan alakul, és a március 15-e és a november 1-je is háromnapos hosszú hétvégére jön ki. A május 1-je és október 23-a viszont szerdára esik majd, úgyhogy azt be kell érnünk egy-egy szabadnappal.

Összefoglalva így alakul tehát a jövő évi naptár:

Háromnapos hosszú hétvégék 2024-ben

2023. december 30., 31. és január 1. – szombat, vasárnap, hétfő;
2024. március 15., 16., 17. – péntek, szombat, vasárnap;
2024. május 18., 19., 20. – szombat, vasárnap, hétfő;
2024. november 1., 2., 3. – péntek, szombat, vasárnap;

Négynapos hosszú hétvégék 2024-ben

2024. március 29., 30., 31. és április 1. – péntek, szombat, vasárnap, hétfő;
2024. augusztus 17., 18., 19., 20. – szombat, vasárnap, hétfő, kedd;

Hatnapos hosszú hétvége 2024-ben

2024. december 24., 25., 26., 27., 28., 29. – kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!