Tudta, hogy Kossuth Lajos a leggyakrabban ábrázolt magyar történelmi személy?

Varró Ágnes Ózdon született, korábban a Kossuth Lajos Tudományegyetemen – a mai Debreceni Egyetem – szerzett diplomát történelem és néprajz szakon. A Néprajzi Tanszék két különböző személyiségű, meghatározó jelentőségű néhai professzorának, Gunda Bélának és Ujváry Zoltánnak egyaránt tanítványa volt. Az elmúlt több mint harminc évben megannyi időszaki kiállításnak, tájház megnyitásának és megújításának volt aktív közreműködője, mint például a Palotavárosi Skanzennél Székesfehérváron.

2007-ben Varró Ágnes állította össze a Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményében lévő céhemlékek lajstromát, mely a Lukács Lászlóval közösen rendezett A tisztes ipar emlékei: céhek, céhemlékek, az iparosok hagyományai Fejér megyében című kiállítás katalógusához készült. 2018-ban elnyerte a Székesfehérvár önkormányzata által létrehozott Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíjat, ennek keretében Székesfehérváron és környékén vizsgálta a bolgárkertészetek hatását.

Az Éljen a haza! – Nemzeti jelképek ábrázolása a népművészetben névvel futó előadás elején, miután a kedves hallgatóság elfoglalta helyét, az előadó, Varró Ágnes először is definiálta, mit nevezünk nemzeti jelképnek. Ezek olyan egyetemes jelek, melyek egy adott nép vagy népcsoport körében dekódoltak és számukra egyértelmű jelentéstartalommal bírnak, mint például a kereszt vagy a szív. A nemzeti jelképek mondanivalója az összetartozás kifejezése és erősítése, a nemzeti öntudat és büszkeség hirdetése, valamint 1848 szellemének őrzése. A nemzeti jelképkutatás megindulása az 1980-as évekre tehető és Selmeczi Kovács Attila nevéhez köthető. A népművészeti tárgyak gyűjtésének egyik indoka a 19. század végétől a hazafias érzület, további céljuk pedig a reformkor és szabadságharc emlékének őrzése.

Ezután az országcímerről esett említés, amely a leggyakoribb motívum, s amely több díszítőelemmel is előfordulhat. Három fajtája ismert, a koronás kiscímer és korona nélküli kiscímer, illetve a középcímer, nagyrészt a koronás kiscímer fordul elő az ábrázolásokon. A címerhasználat megjelenése a 12-13. századra tehető, amikor ezt még csak a királynak lehetett és a keresztény hatalom jelét szimbolizálta. Megkülönböztetünk kis-, közép- és nagycímert. A Kossuth-címer, ami a korona nélküli kiscímer másik neve, többször is használatban volt hazánkban, mint például 1849-ben, 1918/19-ben, vagy 1956-ban (az igazi Kossuth-címert Kossuth Miklós kapta Mátyás királytól 1479-ben). Kettős címerhasználat lépett fel a 19. század elejéig, ez volt a kétfejű sas hasán látható magyar címer. A címerek ábrázolása jobbára korábbi céhek által előállított tárgyakon, mint zászlón, járatótáblán vagy borotválkozó tükrön láthatóak, amit a résztvevők képekről is megcsodálhattak. Az ilyesfajta tárgyak legismertebb faragói id. és ifj. Kapoli Antal, akik összetéveszthetetlen stílusban alkottak a 19. és 20. században.

A nemzeti színek megjelenítéséről, melyek zászlón először a reformkorban jelentek meg, szintén mély és érdekes bepillantást kaphattunk. A piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld pedig a reményt szimbolizálja és testesíti meg. Bögrén és tányéron is találkozhatunk a trikolorral, ruhákon először a 20-as, 30-as években jelent meg a piros-fehér-zöld.

Tárgyalkotó népművészetekben ritka az emberábrázolás, ez alól kivétel a katona, melynek alakja nemzeti jelleget öltött. Ennek oka a huszárok kivételes szerepe és megítélése a 18. században. Huszárokat ábrázoló remekeket is láthattunk, melyek kerámián, sótartón vagy mézesbáb-formákon maradtak meg a későbbi generációknak. A magyar fazekasművészet legismertebb edénye egy emberfejű, huszárt mintázó boroskancsó.

A betyárokat dunántúli pásztorfaragásokon kidüllesztett mellel, vállán puskával, lőporszarúval és tarisznyával ábrázolták, rendszerint névvel (Zöld Marci, Sobri Jóska). Virágkoruk a 19. században volt, a magyar folklórban idealizált figurák, a szegények pártfogói. A 17-18. század óta volt probléma a létük, ők bujdosó szegénylegények, várkatonák voltak, akik megszokták a szabad életet. Láthattuk illusztrálni őket pásztorfaragásokon, mint például tükrösön és sótartón is.

A leggyakrabban ábrázolt történelmi személy Kossuth Lajos, aki a függetlenségi eszmét testesíti meg. Magyar szenteket is előszeretettel vázoltak, mint Szent Istvánt, aki az egyház szerepét testesíti meg. Továbbá a szabadságharc alakjait, mint II. Rákóczi Ferencet, Zrínyi Miklóst vagy Deák Ferencet.

Remek előadáson vehettem részt, melyből ténylegesen érdekes információdömpinget kapván rengeteget tanultam. A keddi esemény egyben az elfeledett, elhomályosult és élő szimbólumok népi kultúránkban és a mai életünkben, élőzenével gazdagított előadássorozatának része.

Szerző: Kovács Patrik