2019.07.24. 22:10
Vinícius nélkül az úton
Vezetőedzője szerint nem vár sétagalopp csütörtökön 20 órakor a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság ezüstérmesére, a Mol Fehérvár FC-re a liechtensteini Vaduz ellen az Európa-liga 2. selejtezőkörében. A meccset felvezető sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy Vinícius Paulo az idén már nem léphet pályára.
Elek Ákossal a jövőben valószínűleg inkább középhátvédként számolnak Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap
Rendkívül óvatosan fogalmazott, mi több, szinte már megelőzte az újságírók kérdéseit Marko Nikolics, a Vidi szerb mestere, amikor azt mondta:
– Szeretném már most mindenkinek felhívni arra a figyelmét, hogy nagy hiba lenne lenézni a Vaduz csapatát, hiába egy kis országból érkező együttesről beszélünk. A liechtensteini gárdát jó játékosok alkotják, akik hétről hétre a svájci bajnokságban edződnek. Igaz, hogy az első és a másodosztály között lifteznek, de akkor sem lehet lebecsülni őket. Ha arra lennének kíváncsiak, hogy mennyi esélyt látok a továbbjutásunkra, nos, akkor azt mondanám: ötven százalékot adok magunknak. Nagyon okosan és főleg nagyon agresszíven kell futballoznunk az első perctől kezdve, ehhez szükségünk van a szurkolók támogatására. Nem gondolom, hogy potyogni fognak a gólok, aki azt gondolja, hogy fiesztára készülünk, az lehet, hogy csalódni fog majd.
A 40. életévét nemrég betöltő szakember kiemelte a vendégek kellemetlen játékstílusát, és kitért arra, labdarúgói akár három középső védővel is szembe találhatják magukat.
– Gyorsak, jól passzolnak, szeretnek a védők mögé kerülni – folytatta. – Kiélezett derbire számítok, el kell felejteni, hogy tavaly mit értünk el! Ez egy új év, egy új sorozat, manapság már nincsenek előre lefutott párharcok. A realitás talaján kell maradni, az elvárásokkal egyáltalán nem foglalkozunk. Ez olyan lépcsőfok, amit nem lehet csak úgy átugrani, akárki akármit mond.
Nikolics üdvözletét küldte Vinícius Paulónak, akinek a térdét a napokban műtötték meg Barcelonában. A brazil származású magyar válogatott bekket az idén már nem láthatjuk futballozni, előreláthatólag 5-6 hónapos kihagyás vár rá.
A Zöld-foki Köztársaságban született Stopira a második legtöbb nemzetközi tétmérkőzést játszotta a piros-kékek történetében.
– Különleges érzés, nagyon sokat és keményen dolgoztam ezért – közölte meghatottan. – A statisztikával azonban nem foglalkozom, csakis a holnapi és a hét nap múlva esedékes 90 perccel. Remélem, sokan kijönnek nekünk szurkolni, és egy jó összecsapást láthatnak a drukkerek. Egy biztos: nem vesszük félvállról a Vaduzt, teljes erőbedobással küzdünk majd a továbbjutásért.
Abban mindketten egyetértettek, hogy kapott gól nélkül szeretnék lehozni a csütörtöki derbit, és akkor se dőlnének a kardjukba, ha csak egy találat döntene a javukra Felcsúton.
Információink szerint újabb fertőtlenítés történik a Mol Aréna Sóstó főépületének ivóvízhálózatában, amire a Pseudomonas aeruginosa nevezetű baktérium megtelepedése miatt van szükség. Az, hogy Juhász Rolandék meddig „élvezik” a Pancho Aréna szeretetét, egyelőre nem tudni.
Kicsivel több mint száz jegy keresi még gazdáját, de ha minden igaz, a vendégszektort is megnyitják a hazai szimpatizánsoknak, akik így újabb ötszáz tikettel gazdagodhatnak. Nagy kérdés, hogy az előző kör visszavágóján mutatott teljesítményt követően mennyien gondolják úgy, érdemes lesz majd útnak indulni.
Tamás Krisztián viszont biztos, hogy nem tart a társakkal, a 24 éves bal oldali hátvéd ugyanis a hamarosan elrajtoló bajnoki idényben Zalaegerszegen folytatja pályafutását. Nem ő az egyetlen koronázóvárosi kölcsönjátékos az újoncnál, hisz Bolla Bendegúz is az egykori dunaújvárosi Dobos Barna alakulatát erősíti.
Mario Frick, a liechtensteiniek trénere a tények felsorolásával indított csapata szerdai edzését megelőzően: amíg ők a svájci másodosztályban szerepelnek, addig ellenfelük tavaly megnyerte a Magyar Kupát. A továbbjutást illetően mindössze 30 százalék esélyt adott maguknak arra, hogy kiüssék azt a gárdát, amely az elmúlt kiírásban a csoportkörig menetelt.
Megemlítette, hogy megnézte a fehérváriak három-négy találkozóját is, amelyeken igen erős és jó játékosokat látott. Név szerint Georgi Milanovot, Nego Loicot, Juhász Rolandot, Huszti Szabolcsot és Marko Scsepovicsot sorolta azon labdarúgók közé, akik mindannyian képesek bármikor eldönteni egy-egy mérkőzést.
Frick reményét fejezte ki, hogy gyors labdarúgóik révén azért néhány veszélyes kontratámadásra képesek lesznek csütörtökön, miközben már az elejétől agresszíven, keményen akarnak védekezni.
– Szeretnénk eséllyel nekimenni a visszavágónak, ehhez gólt kell szereznünk, és persze a szerencsére is szükségünk lesz – fogalmazott a szakember, aki hozzátette, nincs veszítenivalójuk, csak élvezni szeretnék a Fehérvár elleni két összecsapást.
MOL Fehérvár FC edzőmeccs
A sajtótájékoztató után edzés következett, amelynek az első 15 perce volt nyilvános.
Az első körben a Vaduz az izlandi Breidablikot múlta felül 2-1-es összesítéssel, míg a Fehérvár FC a montenegrói Zetát búcsúztatta 5-1-gyel.
FELCSÚTON LEHET A 3. SELEJTEZŐKÖR
Mivel az UEFA részére már nyilatkoznia kellett a Mol Fehérvár FC-nek, hogy továbbjutás esetén hol rendezi az Európa-liga 3. selejtezőkörét, így – tekintettel arra, hogy a Mol Aréna Sóstó főépületének ivóvízhálózatában továbbra is kimutatható a Pseudomonas aeruginosa baktérium jelenléte – a Pancho Arénát jelölték meg hazai pályaként. Amennyiben a Vidinek nem jelent akadályt a Vaduz legyőzése, úgy a következő fordulóban – augusztus 8-án és 15-én – az észt FC Flora Tallinn és a német Eintrach Frankfurt párharc nyertesével találkozhat.