2019.12.17. 19:01
Mindenhol ott vagyunk és futunk: székesfehérváriak a sivatagban
Ötödik alkalommal rendeztek maratoni, illetve félmaratoni futóversenyt a sivatagban, melyen nagyszámú csapattal képviseltette magát Székesfehérvár. Kaufer Tamás hosszútávfutótól kaptunk ízelítőt a versenyről.
Fotó: Makádi Péter
Augusztusban rendezték Budapesten a Európai Maccabi Játékokat, és itt szerveződött Székesfehérvárról egy olyan csapat, amelynek tagjainak döntő többségét ott ismertem meg. A játékok után Kádár Béla főszervező vetette fel, hogy november végén az izraeli Eilatban egy sivatagi félmaratonra kerül sor, és lenne-e kedvünk ezen indulni. – tájékoztatta lapunkat Kaufer Tamás. A futó neve ismerősen cseng nemcsak a fehérvári futók körében, hanem nyugodtan mondhatjuk, hogy országosan is, hiszen évről évre több verseny házigazdája, így 2020. március 15-én immár 15. alkalommal rendezi meg a Vérteskozma Rock ’n Roll Futóversenyt.
Ez az ötlet annyira megtetszett a Maccabi-csapatnak, hogy Székesfehérvárról tizenhárman, összesen az országból pedig huszonhatan döntöttek úgy, hogy elindulnak a versenyen. Azt feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a házigazda izraeli csapat után Magyarország adta a legnagyobb létszámmal induló csapatot.
Mit kell tudni az Eilat Desert Marathonról? Teljes 42,2 kilométeres maratont, valamint egy félmaratont, 21,1 kilométert, tíz kilométert és öt kilométert kínált. Még két kilométeres verseny is volt a gyerekek számára, ezért nem kellett aggódnia annak, aki netán kisebb gyermekkel indult útnak, és nem kellett bébiszittert találnia.
– Megnyertük az öt kilométeres sivatagi futás csapatversenyét, míg kategóriánként öten lettek helyezettek. Kádár Lajos az 50–59 évesek között, valamint Pál Róbert a 40–49 évesek között az első helyen zárt. Kádár Balázs a 20–29 évesek versenyében harmadik lett, akárcsak Hartyáni Zsuzsa, aki a 30–39 évesek között harcolta ki a bronzérmet, míg Csajági Boglárka a 20–29 évesek között lett ötödik. Félmaratont futott rajtam kívül Hézl Brigitta, Marek Harko, Kádár Elvira, Kádár Béla, és Makádi Péter (aki a csapatból egyedüliként a teljes 42,2 km-es távot lefutotta – a szerk.) – tette hozzá Kaufer Tamás.
Az indulók hat napot töltöttek a festői szépségű Eilatban, mely Izrael legdélibb csücskében, az Akabai-öböl partján terül el, Jordánia és Egyiptom határán. A Desert Marathon útvonala végül is adta magát: a rajt a város központjában, a tengerparton volt, aztán nyílegyenesen ki a hegyek közé, kavargás a kősivatagban, majd vissza a városba, egy kis csavarral le a tengerpartra, hogy a befutó két kilométerre a nyüzsgő promenádon, a szállodasoron lehessen.
– Belecsöppentünk az eilati nyárba, a versenyt nagyon nehéz terepen rendezték, mintha egy sóderbányában futottunk volna, a sóderbe akár tíz-tizenöt centit is belesüppedt a lábunk. 280 méteres volt a szintkülönbség, melyet le kellett küzdeni. A rendezők nagy hangsúlyt fektettek a frissítésre, mivel a verseny felétől bődületes meleg volt, így három kilométerenként voltak a frissítőállomások. 18 fokban rajtoltunk el, de tíz kilométer után a hőmérséklet már meghaladta a 25 fokot. A célhoz érve pedig már 33 fokot mutatott a hőmérő – hangsúlyozta Kaufer Tamás.