2 órája
Vidi: bombagól, emberhátrány, vereség
Hiába szerzett vezetést a Fehérvár FC a Paks ellen a labdarúgó NBI nyolcadik fordulójában, elvesztette hazai veretlenségét. A Paks egyenlített, és emberelőnybe kerülve az utolsó pillanatban megnyerte a mérkőzést.
Fotó: fehervarfc.hu
Hazai veretlenségét igyekezett megőrizni a Vidi, és az első félidő javarészében valóban erről volt szó, ugyanis a Paks letámadásával sokszor nem tudott mit kezdeni Pető Tamás együttese. A Vidi mestere három helyen változtatott a kezdő tizenegyen a Puskás elleni bajnokihoz képest. Először kezdett a 21 éves Simut Márió, és bekerült Kasper Larsen, valamint Nicolas Stefanelli.
Az első nagy helyzet a vendégek előtt adódott, a 12. percben Ötvös Bence 12 méterről középről lőtt, Dala Martin bravúrral hárított. Később Győrfi Milán veszélyesen kanyarodó, erős lövését is védte – biztos, ami biztos alapon. Közel fél órányi játék után találta el először a kaput a házigazda: Larsen bólintása nem okozott nagy zavart. Pető Tamásnak már az első félidőben bele kellett nyúlnia a meccsbe, a bordáját fájlaló Bohdan Melnyik helyett Pető Milánt küldte be. Sokkal veszélyesebbnek tűnt a paksiaknál Haraszti Zsolt sérülése az első félidő hajrájában – csoda, hogy egyben maradt a térde... Le is cserélték a félidőben.
De a szünet előtt még jött a félidő legfontosabb, és legszebb pillanata, Holender Filip káprázatos gólja! A 45. percben Csongvai Áron tért ölelő indítását mellre vette, majd két pattanás után jobb külsővel a kapu jobb oldalába bombázott. A labda a keresztlécről vágódott a hálóba, 1-0.
Súlyos perceket úszott meg a fordulás után a Vidi. Pető szabálytalansága után tizenegyeshez jutott a Paks. A szünetben beállt Windecker József büntetőjét az 51. percben Dala ujjheggyel a kapufára tolta, sőt a kipattanót meglövő Tóth Barnabás löketét is védte!
Továbbra is a Paks irányította a játékot, de a Fehérvár állta a sarat, és az előrejátékra is maradt ereje. A 62. percben Nejc Gradisar kiugratása után a frissen beállt Katona Mátyás gurított a bal kapufa tövébe. Nem sokkal később hátul kellett észnél lennie a Vidinek: Bedi Bence hatalmasat mentett fejjel. Egyre inkább drámai fordulatot vett a meccs: a 75. percben a paksiak szabadrúgásánál a sorfalban Simutot látta kezezni a VAR. A megítélt büntetőt Ötvös higgadtan értékesítette, 1-1.
Egy perccel később pedig Windecker lerántása miatt Larsent második sárgával kiállította a játékvezető. Hogy később Kinyik Ákos miért nem kapott piros lapot, amikor Gradisart leütközte, az rejtély...
Ahogy az is, hogy Pető remek labdájából Stefanelli a hajrához közeledve hogyan tudott hat méterről botrányosan fölé lőni. Hiába játszott emberhátrányban a Vidi, veszélyesen tudott játszani.
Hát még, ha Stefanelli kihasználja a második ziccerét, de közelről ekkor sem találta el a kaput. Ugyanebben a percben a Paksnak is megvolt a meccslabdája, de Zimonyi a kapu fölé kanalazta a labdát.
És még sajnos nem volt vége - ami nem ment büntetőből, az sikerült akcióból - a hosszabbítás hatodik percében egy kontra végén Windecker kilőtte a jobb alsó sarkot, 1-2.
Fehérvár FC – Paksi FC 1-2 (1-0)
OTP Bank Liga, 8. forduló. Székesfehérvár, Sóstói stadion. 3079 néző. Vezette: Karakó (Buzás, Bornemissza)
Fehérvár: Dala - Simut, Serafimov (Katona M. 62.), Spandler, Milicevic (Bedi 53.) - Larsen - Holender, Csongvai, Melnyik (Pető M. 35.), Stefanelli - Gradisar. Vezetőedző: Pető Tamás.
Paks: Simon B. - Győrfi, Ötvös, Kinyik, Vas (Silye 46.), Szabó J. - Vécsei (Zimonyi 66.), Mezei (Varga R. 87.), Papp K. - Haraszti (Windecker 46.), Tóth B. (Böde 66.). Vezetőedző: Bognár György.
Gól: Holender (45.), ill. Ötvös (76. 11-esből), Windecker (90+6.)
Sárga lap: Larsen (18.), Milicevic (40.), Kalmár (84. a kispadon), ill. Ötvös (38.), Györfi (64.), Kinyik (83.)