Hétvége

2017.06.23. 18:32

Hahner Péter előadása a történelmi magánügyekről

Kleopátra nem volt férfifaló nőstény, Medici Katalin pedig nem volt méregkeverő.

Gábor Gina

Ez is kiderült a fehérvári Vörösmarty könyvtár Széna téri fiókkönyvtárában Hahner Péter előadásán. A 33 szerelmi háromszög a történelemben című sikerkönyv szerzője ugyan „bulváros" címet adott a kötetének, de ez némiképp megtévesztő. Hiszen Hahner Péter történész, és könyvében a legfrissebb kutatásokra támaszkodik...

Ahogy ő mondta: az emberek nem tudják, hogyan is lehet kormányozni egy országot, miként kell egy hadiflottát irányítani. De mindenki volt fiatal és szerelmes. Ha tehát egy-egy híres uralkodó különös szerelmi kapcsolatáról mesélünk nekik - felkeltjük az érdeklődést a történelmi tények, az ismert államférfiak tevékenysége iránt is. Nem biztos, hogy ezek a magánügyek hatással voltak a történelem alakulására, vagy csak nagyon ritkán. De olykor a viszonyok jellemeznek egy-egy híres személyiséget.

Hahner Péter a Széna téri könyvtár vendégeként Fotó: Molnár Artúr

A könyvtárban Hahner Péter afféle rendhagyó történelemórát is tartott, és ismertetett néhány érdekes kapcsolatot a könyve alapján.

A legtöbb sztori persze az újkorból maradt fenn, de azt mondta, a legrégebbi históriák közül Kleopátra történetét nem lehet kihagyni. Az már kiderült: csak az ellenségei terjesztették róla, hogy férfifaló nőstény - hiszen valójában Egyiptom nagyszerű kormányzója volt. Okos és művelt asszony, aki olyan hatással volt Marcus Antoniusra, hogy az egycsapásra mellette maradt, feledve a feleségét. Ezért mondták, hogy a „keleti boszorkány" megrontotta a nagyszerű, római hazafit.

Korabeli szobor Kleopátráról

A szerelmi kapcsolatok, házasságok révén a középkorban egész tartományok cseréltek gazdát. A 12. századból különös história a trubadúrok királynője, Aquitanói Eleonóra története. A családja hatalmas délnyugat-franciaországi tartomány birtokosa - épp ezért egy nő számára akkor fontos volt, hogy egy tekintélyes férfi oltalma alá kerüljön, mielőtt elrabolnák. Ezért Eleonórát VII. Lajoshoz, a francia királyhoz adták. Amikor a király a Szentföldre ment háborúzni, a felesége követte, ám ott úgy összevesztek, hogy végül el is váltak. Eleonóra pedig hozzáment II. Henrikhez, az angol trón későbbi örököséhez, és nyolc gyermeket szült: egyikük például a híres Oroszlánszívű Richárd. Szenvedélyes, furcsa történet az övék: II. Henrik megcsalta, ezért Eleonóra összefogott ellene a fiaival, Henrik erre 15 évig őriztette egy kastélyban. Eleonóra, a művelt, igényes nő, aki autonóm személyiségként viselkedett egész életében, kiszabadulása után is hosszú, tevékeny életet élt, mindig segítette a gyerekeit.

Aquitanói Eleonóra

És így tovább, hallhattunk a művelt és okos Medici Katalin históriájáról, akit II. Henrik francia királyhoz adtak feleségül, de a férj szerelme egy másik asszony,

Diane de Poitiers volt. Katalin csendben tűrt, elfogadta a riválisát, sőt, még azt is Diane-nak köszönhette, hogy sikerült trónörököst szülnie.

És így tovább, a történész folytatta a szerelmi históriákat egészen a közelmúltig. Arról is hallhattunk, hogy Hahner Péter megítélése szerint Bill Clinton és Monica Lewinsky viszonya azok közé az esetek közé tartozik, amely hatással volt a történelemre. A demokrata Clinton ugyanis egy csomó nagyszerű reformot indított, ám a választók a félrelépését nem tudták megbocsátani. Ezért Clinton után republikánus elnökjelöltet választottak, a reformok megtorpantak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!