Hírek

2017.06.23. 09:49

Ketten vesztették életüket a seregélyesi bekötő úton (frissítve)

Seregélyes - Súlyos, halálos baleset történt pénteken délelőtt Seregélyesen a jánosmajori bekötőúton, amely egyébként egy egyenes, ámde jelentős forgalommal terhelt útszakasz.

S. Töttő Rita

Egy kamion és egy személygépkocsi ütközött frontálisan, jelenleg még ismeretlen körülmények között.

 

A személyautóhoz érkező mentők és tűzoltók két személy életét már nem tudták megmenteni. Farkas-Bozsik Gábor, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a feol.hu-nak elmondta: egy női holttestet találtak az autóban, egyet pedig mellette, aki vélhetően kirepült az autóból. A szemtanúk egy férfit láttak elmenekülni vagy elmenni az autótól, őt, információink szerint a rendőrség már megtalálta.

 

A kamion sofőrje nem sérült az ütközés során. A mentésben részt vett egy autó sofőrje is, aki a baleset után állt meg a helyszínen. Ő könnyebb sérülést szenvedett, amikor az árokba ereszkedett a sérültekhez. Őt már kórházba szállították.

A rendőrök a Székesfehérvár irányából Seregélyes felé haladó járműveket az M7-es autópályára terelik, ahol az agárdi lehajtóig közlekedhetnek. A Seregélyes irányából Székesfehérvár felé közlekedők Seregélyes-Elzamajor felé kerülhetik el a baleset helyszínét.

Frissítve

Kiss Z. Edward, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a feol.hu-nak megerősítette: a balesettől 150 méterre egy 23 éves férfit fogtak el a rendőrök, akit bűncselekmény elkövetésének gyanújával állítottak elő, ugyanis valószínűleg ő vezette a személyautót, amelyben ketten is meghaltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!