Hírek

2017.03.24. 19:55

Bővítések a buszközlekedésben, útfejlesztés - Döntött a fehérvári közgyűlés

Székesfehérvár - Jelentős járatbővítések lesznek a buszközlekedésben. Megépül a déli összekötő út - döntött a közgyűlés.

Buthy Lilla

Az "Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció megyei és megyei jogú városi vonatkozásairól" napirendi pont kapcsán Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke ismertette, hogy a megye továbbra is kétarcú, az M7-es kettévágja a megyét: áll egy fejlettebb északi és egy elmaradottabb déli részből, mégis pozitív változások történtek, ami a koncepció újrapozícionálását teszi szükségessé. Az egy főre jutó átlagos bruttó bérek tekintetében megyénk a harmadik, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye után.

Fejér megye a GDP-t és a béreket nézve is az országos élmezőnybe került. Márton Roland frakcióvezető az OFTK vitájában elmondta, a város közigazgatási területének bővítése a Velencei-tó felé kívánatos, és szeretné, ha a város régióközpontúsága is megmaradna. Földi Judit DK-s képviselő az OFTK-ban megfogalmazott kötöttpályás közlekedés szerepének felértékelődésére kérdezett rá. Cser-Palkovics András polgármester szerint valamennyi elővárosi vasútvonal fejlesztését tartalmazza a koncepció.

- A városnak érdeke nem egy, lehetőleg minél több elővárosi vasútvonal fejlesztése. Később ez alapozhatja meg a városon belüli kötöttpályás közlekedés lehetőségét. Szükség van a munkába járás, a rekreáció, az idegenforgalom okán is ezekre a vonalakra - mondta, hangsúlyozva, nem Fehérvár a beruházó és a fejlesztő. Ahogy megírtuk, a közgyűlés a déli összekötő út megépítéséhez és az alsóváros fejlesztéséhez kapcsolódó intézkedésekről is tárgyalt, és húsz igen szavazattal egyhangúan döntött.

A GfK Hungária Piackutató Intézet által készített átfogó tanulmány alapján, mely az általános vásárlóerőt vizsgálta, s amelyről a közgyűlésen is szó esett, első helyre került az egy főre jutó vásárlóerő országos átlaga alapján Székesfehérvár, Budapestet is megelőzve Fotó: FMH-Archív

Farkas László képviselő a KNYKK Zrt. 2016. évi helyi közszolgáltatási tevékenységéről szóló beszámolójának elfogadása előtt közölte, a hálózatbővítésnek köszönhetően (ami összességében 323 ezer kilométernyi pluszteljesítményt jelent a jövő évtől) éves szinten összesen 3 millió 800 ezer kilométert teljesítenek a helyi járatos autóbuszok. Elhangzott, még Alsóváros és Kisfalud vonatkozásában folyik szakmai előkészítés a bővítésről.

A képviselő-testület döntött arról is, hogy három év alatt ezer új felszíni parkoló létesül majd Fehérváron. A parkolóhelyek bővítéséről szóló vita előtt szót kapott Nyíregyházki László is, aki több alkalommal a Dr. Koch László utcában élők képviselőivel együtt tiltakozott, hogy ne épüljön az utcában parkolóház. Cser-Palkovics András polgármester, reflektálva Márton Roland felszólalására, elmondta, a 130 autó befogadására alkalmas parkolóházak létesítése pazarlás, másrészt - a következő napirendi pontra utalva rámutatott - Fehérvár olyan város, ahol az embereknek van pénze autóba ülni.

Az ország legmagasabb vásárlóerejével rendelkezik ugyanis Székesfehérvár, Budapestet is megelőzve. 2013-2016 közötti vásárlóerő-vizsgálatok eredménye, hogy a - 25 települést összefogó - Székesfehérvári járás összesített nominális vásárlóerejének 70 százalékát adja a város vásárlóereje. Fejér megye esetében pedig az összes megyei vásárlóerő 27 százalékát tömöríti Székesfehérvár, ahol a megye népességének 23 százaléka él.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!