2019.05.10. 14:15
Négy települést szolgál ki a korszerű ráckeresztúri tisztító
Évtizedes gond oldódott meg a négy település szennyvizét magába fogadó tisztítómű bővítésével a térségben. Az 1,2 milliárd forintos beruházás során az igények szerint vehetik igénybe a csatornaszolgáltatást.
Hosszú évek óta keresték a megoldást a polgármesterek Fotó: Zsohár Melinda / Fejér Megyei Hírlap
A beruházás martonvásári tájékoztatóján megjelentek az érintett települések polgármesterei, de nemcsak a szokás szerint, hanem mert valóban erősen neuralgikus ügy végére tehettek pontot az EU-támogatású projekt megvalósulásával. Martonvásár alpolgármestere, Horváth Bálint számos lakossági fórumon válaszolt az elmúlt években a gyakran feltett kérdésre, hogy az épülő-fejlődő Martonvásár új lakóparkjában és társasházaiban miért nem tudnak a csatornahálózatra rácsatlakozni.
Tóth Béla gyúrói és Juhász Csaba tordasi polgármesterek röviden szintén összefoglalták, hogy a 2000-es évek óta miként keresték a megoldást településeik teljes csatornázásáért, ám forráshiány és egyéb problémák miatt ez egyre húzódott. A tervek szerinti két ütemből csupán az első valósult meg akkor, megépült Ráckeresztúron a szennyvíztisztító telep, amely szinte azonnal kicsi lett az igényekhez képest.
A mostani, új telep nagyobb, korszerűbb, új technológiája révén kifogástalan tisztított vizet bocsát ki a Szent László-patakba, tájékoztatott Szentes-Mabda Katalin, Ráckeresztúr polgármestere. Rácskai András osztályvezető és Nagy András bicskei szennyvíztelep-vezető a működtető Fejérvíz Zrt. képviseletében elmondták: a ráckeresztúri létesítmény naponta 1600 köbméter szennyvizet képes fogadni a zárt csatornahálózaton keresztül, s 130 köbméter szippantott anyagot tisztításra. Az újabb csatlakozni kívánókat is fogadni tudja immáron a rendszer, nincs akadálya a gazdaságos és 21. századi környezettudatos működtetésnek.