2019.11.08. 07:25
Modernül és fiatalosan kívánja vezetni Soponyát Szücs Norbert
Szücs Norbert, a Magyar Vöröskereszt Fejér megyei szervezetének elnöke lett Soponya polgármestere. Egészségügyi és szabadidős tervekben, elképzelésekben is bővelkedik.
A múlt hónapban tartott önkormányzati választáson végül is Szücs Norbert a szavazatok 52,64 százalékát szerezte meg Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Az 1978-ban, Budapesten született fiatalember gyerekkorában előbb Kálozra került. Édesanyját nevezték ki az ottani gyógyszertár élére. 1993 környékén költöztek át Soponyára, majd az 1996-os privatizáció idején a családé lett a kálozi és a soponyai patika is.
Ezeket az utóbbi időben Szücs Norbert vezette már, de – miután a polgármesterséget főállásban végzi – az ottani feladatait nemrég átruházta.
Harmadik alkalommal indult el Soponya polgármesteri pozíciójáért. Kétszer veszített, ezúttal nyert. Egyetlen kihívója volt a korábbi polgármesternek, Béndek Józsefnek. Az önkormányzati választáson végül is Szücs a szavazatok 52,64 százalékát szerezte meg, 429 szavazatot.
Modern, fiatalos szemlélet szerint szeretné vezetni a települést.
– Úgy láttam, olyan ötleteim vannak, amik nem jutnak eszébe másnak – fogalmazott azzal kapcsolatban, miért is ambicionálta a polgármesterséget.
Szücs Norbert szeretné elérni, hogy annak a 40 személynek, aki rendszeres jár vérvételre, ne kelljen beutaznia semmilyen városba, ezen a vizsgálaton helyben áteshessenek.
– Ígéreteim között szerepelt, hogy a hétvégi fogászati sürgősségi ellátást biztosítani fogom, ami egyébként az egészségügyi alapellátás része, kötelező érvényű, de amint az látható, ez nagyjából sehol sem működik – tért át egy másik problémára.
Ennek megoldása nem helyben történne. Alighanem egy közeli magánklinikával való együttműködés hozhat megoldást.
A soponyaiaknak Abára kell utazniuk járóbeteg-szakellátásra. Ez azoknak, akiknek nincs autójuk, tortúra, mutatott rá Szücs. Közvetlen járat ugyanis nincs. Fehérváron átszállva buszozhatnak csak Abára. Van egy rövid átkötő út, amelynek egy része Soponyához, egy része Abához, egy része a Vadex fennhatósága alá tartozik. Akárhogy is, ezen helyközi buszok nem járnak.
Eladó ház, eladó ingatlan nincs a településen. A polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, szeretnének új utcákat nyitni, új telkeket létrehozni, amelyeket jelképes áron, de beépítési kötelezettséggel adnának el. A faluban igénybe vehető a falusi csok, természetes cél a lakosság megtartása, növelése.
Izgalmas tervei vannak Szücs Norbertnek a Kerti-tó újrapozicionálására is. Egy csónakázótavat képzel el kávézókkal, kézműves hamburgerezőkkel, vízipipázóval, gyerekjátszóval, teázóval. A polgármester úgy vélekedik, nyolc-tíz különleges boltocskával kialakítható lenne itt egy rendezvényközpont, amely tavasz végétől ősz végéig, délutánonként, estébe nyúlva kicsit, olyan népszerű lehetne, mint a csákvári vagy a lovasberényi fagyizó.
Emellett a horgászoknak is kedvezni, akár egy új horgásztó létrehozásával.