2020.06.11. 18:30
Jövő szerdán döntenek a BL-ről, az El-ről és az Eb-pótselejtezőkről is
A videokonferenciás ülésen kiderülnek a jövő nyárra halasztott Európa-bajnokság helyszínei is.
A két klubsorozat márciusban a nyolcaddöntőknél szakadt félbe, s a jelenlegi tervek szerint augusztusban egy városban fejeznék be. Az AP értesülése szerint
a párharcok a negyeddöntőtől egymeccsesek lennének, a BL-ben Lisszabon, az El-ben pedig Frankfurt az esélyes rendezőként.
Előbbiben eredetileg Isztambul, utóbbiban Gdansk volt a finálé helyszíne.
A következő idény selejtezősorozata vélhetően így hamarabb elkezdődik, minthogy a jelenlegi szezon lezárulna. Az őszi csoportkör rajtja pedig valószínűleg szeptember közepéről októberre csúszhat.
Az UEFA jövő heti ülésén szintén döntés születhet arról, hogy mind a 12 tervezett rendező város vállalja-e a házigazda szerepét a kontinensviadalon.
Budapest három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont, de a magyar szövetség korábbi közlése szerint kész további találkozókat rendezni, ha a rendező helyszínek közül lenne visszalépés.
A versenynaptárban szintén helyet kell találni a márciusban elmaradt Eb-pótselejtezőknek, amelyben a magyar válogatott is érintett. Ezek új dátuma október lehet. A magyarok Bulgária vendégeként kezdenek, majd a párharc győztese az izlandi-román meccs nyertesét fogadja immár az Eb-részvételért.
A válogatottak számára eredetileg szeptemberben kezdődött volna a Nemzetek Ligája második idénye és jövő márciusban a vb-selejtezők, amelyek így akár 2022 júniusáig is elnyúlhatnak a pótselejtezőkkel. A katari vb viszont abban az évben rendhagyó módon csak novemberben kezdődik.
Forrás: MTI