2016.09.03. 12:17
Csillébe rejtették a jövőnek szóló üzenetet
Kincsesbánya két legfiatalabb lakója őrzi majd ötven éven keresztül annak a lezárt csillének a kulcsát, amelybe a falu önállóságának fél évszázados jubileumán időkapszulát rejtettek.
Mivel Kincsesbánya a bauxitbányászatnak köszönheti létrejöttét, a falunapot is a bányásznapon tartják, noha az ásványkincs kitermelése 1999-ban megszűnt. A hétvégén tartott falunap adott alkalmat annak a megünneplésére is, hogy 50 éve lett önálló a település.
Az időkapszulát rejtő csille egy, korábban a bányában használatos körgyám alatt áll (Fotó: B. Kiss László)
A szombat délelőtti rendezvényen, ahol – Törő Gábor országgyűlési képviselő mellett – több környékbeli polgármester is jelen volt, Babecz Benett és Hegedűs Boglárka Johanna személyében köszöntötték a falu két legfiatalabb lakóját, az 1921-es születésű Horváth Ferencné Bognár Mária személyében pedig a legidősebbet. A hagyományokhoz híven a falunap keretében megrendezett bányásznapi ünnepségen adták át az önkormányzat elismeréseit is. Lakatos Jánosné nyugalmazott tanító Pedagógiai Díjban, A Platán Ápolási Intézet Közegészségügyi Díjban, a labdarúgás terén jeleskedő Gódor Tibor pedig Testnevelési és Sport Díjban részesült.
A kispályás labdarúgó csapatnak ugyancsak Testnevelési és Sport Díjat, az Illés József vezette Vadvirág szakkörnek Környezet és Természetvédelmi Díjat adományozott a képviselő testület. Szolga Ferenc a barlangkutatás terén kifejtett kiemelkedő munkásságát a Kincsesbánya Díszpolgára címmel honorálták.
A szombati ünnepségen Kincsesbánya a székelyföldi Koronkával meglevő partnerkapcsolati megállapodását testvértelepülésire minősítették át. Az ünnepség végén avatták föl a bányászemlékhely szomszédságában azt a – körgyám alatt elhelyezett – csillét, amelybe időkapszulát rejtettek. A lezárt csillét ötven év múlva lehet felnyitni, a kulcsok őrzésével a falu két legfiatalabb, a cikkben már említett lakosát bízták meg.