Sport

2017.06.24. 18:52

Káprázatos siker: Alekszejev Tamara nyerte a világkupa döntőt!

Vilnius - Fehérvári válogatott szállt harcba az öttusázók Litvániában zajló világkupa-döntőjén. Az idén jó formában versenyző Alekszejev Tamara élete legnagyobb sikerét érte azzal, hogy övé lett a vk-döntő aranyérme.

Ferencz Balázs

Alekszejev Tamara kiváló alapokra fektette világkupa-döntőbeli szereplését, hiszen a pénteki körvívásban brillírozott,  28 győzelemmel, valamint mindössze hét vereséggel megnyerte a számot (270 pont). A folytatásban, az uszodában elért 2:19.56-os időeredménye  csak a 15. helyre volt elég a mezőnyben, de az újabb 271 ponttal két szám után is az élen tudott maradni. A lovaspályán hibátlanul teljesített, 300 pontot zsebelt be, ezt a számot is megnyerte, így a mezőny éléről vághatott neki a lövészetekkel tarkított 4x800 méteres futásnak. Ráadásul meggyőző fölénnyel indulhatott a kombinált számban, hiszen a másodikként rajtoló 23 másodperccel később követhette. Alekszejev Tamara végül megtartotta vezető pozícióját  és csodálatos teljesítményét megkoronázva futott be elsőként a célba. Az Alba Öttusa SE versenyzője  pályafutása legnagyobb sikerét aratta ezzel a diadallal. Alekszejev Tamara 1384 ponttal zárta a finálét.

A Volán Fehérvár világbajnoka, Kovács Sarolta is kiegyensúlyozottan szerepelt,  a vívásban húsz győzelemmel és tizenöt vereséggel a kilencedik helyen végzett (220 pont),  az úszást a második helyen zárta 2:10.45-ös időeredménnyel, amiért 290 pontot kapott. Két szám után a hatodik helyen állt 510 megszerzett ponttal. A lovaspályán ő is remekelt, szintén a maximális 300 ponttal zárt és a záró tusa előtt feljött a harmadik helyre. Az élről induló Alekszejev Tamara mögött 31 másodperc volt a hátránya. A kombinált szám nem sikerült számára túl jól, ebben a számban csak a 22. lett (12:50.01; 530 pont) és végül 1340 ponttal a hetedik helyen végzett.

A harmadik magyar, s egyben fehérvári  induló, Varga Eszter vívásban 32. lett (11/24; 166 pont), az úszást kilencediként zárta (2:16.56; 277 pont) és két szám után a 30. helyen várta a folytatást 443 pontjával. Lovaglásban voltak hibái a Volán Fehérvár pentatlonistájának, de még így is a mezőny első felében zárt, 17. lett. A 25. pozícióból rajtolt a kombinált számban. Végül a  29. helyen ért célba (1232 pont).

Alekszejev mögött a litván  Laura Asadauskaite lett a második (1369 pont), az orosz Gulnaz Gubaydullina állhatott fel a dobogó harmadik  fokára (1365 pont).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!